A szépség és a szörnyeteg kutatás szülő mese rajzfilm gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jó tündér mindig fiatal és gyönyörű, a gonosz boszorkány pedig öreg és csúnya. Milyen üzenetet közvetítenek hát a mesefilmek? Azt, hogy a külső minden esetben a belső tulajdonságokra utal. Pedig ezt nem lenne szabad ennyire leegyszerűsíteni.

Sok vita folyik arról, hogy mennyi és milyen rajzfilmeket nézzen a gyerek. Természetesen a legjobb az, ha a meseidő legnagyobb részében a szülők mesélnek, mesekönyvből olvasnak, hiszen ezzel közös minőségi időt töltenek el együtt, és a kicsi képzelőereje, szókincse, mondatalkotási képessége is észrevétlen fejlődik. A tematikus mesék ráadásul segíthetnek feldolgozni egy-egy félelmet, megélt élethelyzetet, netán traumát is.

Azonban lássuk be, a legtöbb család életében napi szinten megjelennek a rajzfilmek, a mesesorozatok. Nem szabad ezekre úgy gondolni, mintha ördögtől valók lennének.

Fontos, hogy gyerekünkkel együtt nézzük a mesét, egy rajzfilm is lehet családi program Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy mindig a gyermek életkorának megfelelőt válasszunk, ne menjen a tévé előtt ülés a szabad mozgás és játék rovására, valamint próbáljuk vele együtt nézni. Ez azért is fontos, hogy a közben felmerülő kérdéseit legyen kinek feltenni, véleményét megosztania. Tehát egy rajzfilm is lehet családi program.

A negatív karakterek külseje könnyen előítéleteket szülhet a kicsikben.

Nem szabad elmenni amellett, hogy a gyerek világról alkotott képét, a mesefilmek is nagyban befolyásolják. A legtöbb rajzfilmben a gonosz szereplő külsején található valamilyen szépséghibának is nevezhető jellemző: kopasz, ráncos, szeplős, fogszabályzós, hegek vagy anyajegyek vannak az arcán, nagy az orra, karikásak, táskásak a szemei. Ezt nevezhetjük a belső romlottság kivetülésének is, erősítve az adott karakter szerepét. Mi felnőttek azonban tudjuk, hogy a való életben nem mindig a szép a jó, és nem mindig a rút a gonosz.

Erre egy friss tanulmány is rávilágít.

50 mesefilmet elemeztek ki, melyek nagy része a 2000-es években készült. A Texasi Egyetem kutatói rámutatnak, hogy a vizsgált rajz- és animációs filmek gonosz karaktereinek 76,5 százalékának van valamilyen külső negatív jellemzője.

Elég csak Undira a fogorvos unokahúgára gondolnunk a Némó nyomában című animációs filmből, akinek vörös hajához, hatalmas szeplők társulnak, ráadásként pedig egy elképesztően látványos fogszabályzója is van. De az Aladdin gonosz varázslója, Jafar sötét karikás szemei is ezt erősíti.

Ez egyrészt előítéleteket szülhet: a gyerekek kevésbé fognak barátkozni a gonosz meseszereplők jegyeivel rendelkező kortársaikkal, negatívabban állhatnak az ilyen külsővel rendelkező emberekhez - félhetnek például a ráncos, bottal járó szomszéd nénitől. Másrészt a nem tökéletes bőrű, külsejű gyermekek önbizalomhiánnyal küzdhetnek, megkérdőjelezhetik saját belső értékeiket. Ezt felnőtt fejjel nehéz elhinni, de a kisgyermekek még nem, vagy épp nehezebben tesznek különbséget valóság és fikció között.

A tökéletesség hajszolása mára már egyfajta népbetegséggé alakult, amit remekül megtámogatnak a rajzfilmkészítők is.

Az önbizalomhiánnyal küzdő gyerekekre rossz hatással lehet egy rajzfilmben látott gonosz karakter Forrás: Shutterstock

Szerencsére találunk olyan főhősöket, főszereplőket is, akik személyisége és külseje jobban megközelíti a valóságot. A pozitív csalódást okozók között találjuk például Shreket, Grut vagy épp a Hotel Transylvania Drakuláját. De vannak azok a „szépek és tökéletesek", akikről később derül ki, hogy igazából ártó szándékúak – mint például Hans herceg a Jégvarázsból. Ezeket a rajzfilmeket mindig felemelő nézni, hiszen sokkal életszerűbb képet mutatnak az emberi tulajdonságokról, motivációkról úgy, hogy mindeközben megőrzik a gyermeki lélek vágyta varázslatosságot és rácsodálkozást.

Kedvenc Disney és Grimm meséink eredetije, igazából horror a javából (18+)

Meg fogsz lepődni, hogy több esetben az élet adta döbbenetes, de igaz történetek szolgáltak egy-egy kedves mese alapjául. Lépj be egy olyan világba, ahonnan gyerekkorodban biztosan sikítva menekültél volna. Hoztunk három mesét a horror történetek sorából.

Az egyik legfantasztikusabb rajzfilm ebben a kategóriában, az 1991-es A szépség és a szörnyeteg. A gyermek találkozik egy szörnnyel, aki ráadásul még mogorva, durva és kegyetlen is. Ő lehetne a tökéletes negatív karakter, de a végére kirajzolódik, hogy ezt a szerepet a férfias, sikeres és mindenki által tisztelt Gaston képviseli. Természetesen jelen van a már-már idegesítően tökéletes – szép, kedves, jólelkű – Belle is, de ő nem az a fajta női főhős, aki nem csinál semmit, csupán létezik. Aktív résztvevője, sőt, indikátora a remek karakterfejlődéseknek, kiteljesedéseknek.

A szépség és a szörnyeteg sokkal életszerűbb képet mutat az emberi tulajdonságokról Forrás: Giphy

Ahogy nő a gyermek, úgy képes elfogadni és megérteni, hogy a külső tulajdonságok nem mindig egyenesen arányosak a belsőkkel. Épp ezért fontos, hogy készüljenek olyan rajzfilmek, melyek ebben erősítik őket, és segítenek lerombolni, a gyakran még a felnőttekben is aktívan élő sztereotípiákat.

Így néznének ki a rajzfilmek állatszereplői emberkénthttp://www.life.hu/csalad/20180222-igy-neznenek-ki-a-disney-es-pixar-rajzfilmek-allat-szereploi-emberkent.htmlA Disney és Pixar kreatív munkatársai egyre gyakrabban választanak rajzfilmjeikbe állatokat főszereplőknek, vagy épp meghatározó mellékszereplőknek. Ez szinte minden egyes alkalommal jó döntésnek bizonyul, hiszen a gyerekeken kívül a felnőttek szívét is hamar elrabolja egy ilyen mesehős. De miért is vagyunk képesek együttérezni velük, nevetni és megrökönyödni rajtuk? A válasz egyszerű: ezek nem állatok, hanem emberi karakterek állatbőrbe bújtatva. CsaládOrigoRajzfilmek, amiket a gyerekek imádnak, de a szülők gyűlölnek!http://www.life.hu/csalad/20170817-mesek-rajzfilmek-amiket-a-gyerekek-imadnak-de-a-szulok-gyulolnek.html„Bevallom, amikor először megnéztem a gyerekekkel a Jégvarázst, nagyon tetszett. Még a 4. alkalommal is élveztem, de a 86. után kétségkívül meggyűlöltem. Már az is elég, ha csak meghallom, ahogy a lányom énekelni kezdi a „Legyen hó”-t, és elfog az émelygés. Ám, nem minden mesével jártam így, van, amelyik DVD-t már elsőre is szívesen kivittem volna a nagy sötét erdőbe, és elástam volna egy jelöletlen sírba” – a szerző. Család--Nem attól leszel apa, hogy van egy gyerekedhttp://www.life.hu/csalad/20180618-apak-szerepe-a-csaladban-az-apak-napja-margojara.htmlAz apákra az emberek nagy többsége még mindig úgy tekint, mint az anyák segítőire, pedig bizony nagyon fontos, önálló szereppel bírnak a gyereknevelés, és a gyermek felnőtté formálásának tekintetében. Nézzük meg, hogy mit is jelent - vagy épp kellene jelentenie - apának lenni, és milyen visszafordíthatatlan károkat tud egy „nem törődöm" apa jelenteni. CsaládOrigoNormális, ha a gyerek a szülő agyára megy - Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskolárólhttp://www.life.hu/csalad/20180615-normalis-ha-a-gyerek-a-szulo-agyara-megy-vekerdy-tamas-nevelesrol-ovodarol-iskolarol.htmlVekerdy Tamás évtizedek óta fogja a szülők kezét a gyereknevelés rögös útján. Könyvei, újságcikkei, előadásai tömegeket vonzanak. Megállapításai ma már szállóigévé váltak, például a jó anya nem vasal, a gyerekek lerágják a húsunkat és kiszívják a vérünket, a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. A tanár úr munkásságát én is évek óta figyelemmel kísérem. Magától értetődőnek bizonyult tehát, hogy részt veszek a soron következő előadásán. Most ennek rövid összefoglalása következik. CsaládOrigoA lélekvándorlás valóban létezhet - Gyerekek, akik előző életükről meséltekhttp://www.life.hu/csalad/20180510-a-lelekvandorlas-reinkarnacio-gyerekek-akik-elozo-eletukrol-meseltek.htmlKevesebb rémisztő dolog van annál, mint amikor a páréves gyermek éjjel sírva ébred egy rémálom miatt. Főként akkor, ha ezek gyakorivá válnak, és a kicsi előző életéről kezd el mesélni. CsaládOrigoMásként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anyahttp://www.life.hu/csalad/20180419-maskent-szeretem-a-gyerekeimet-de-ettol-nem-vagyok-rossz-anya-gyerekneveles.htmlSokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.