Voksán Virág nagyban készül az anyaságra, és most, hogy már biztosan tudják a baba nemét, a ruhákat is elkezdhetik nézegetni.
Voksán Virágnak még van ideje felkészülni, de azért már nem sok: a hatodik hónapban jár a lemezlovas. Készül is az anyaságra: vásárolgat, cikkeket olvasgat és mióta kiderült gyermeke neme, babanaplót vezet. Voksán Virág vágya teljesült, kisfia lesz!

„Nem csupán akartam, biztosra is vettem, hogy fiam lesz. Csúcsos alakú a hasam, a rosszulléteim is inkább egész naposak voltak, és ezek állítólag arra utalnak, hogy nem lány van a pocakomban. Különben is, az ismerőseim egybehangzó véleménye: a fiúk jobban kötődnek az anyukájukhoz, többek között ezért vágytam én is fiúra. Mivel a párommal csupán egy gyereket szeretnénk, még boldogabb vagyok, hogy teljesült az álmunk" – árulta el a Storynak Virág. Hozzátette, mindent meg szeretnének adni gyermeküknek, de nem akarják elkényeztetni. Azt is elárulta, valószínűleg ő lesz a szigorúbb szülő, de ki tudja, az is lehet, hogy kisfia egyetlen mosolyával leveszi majd a lábáról.