Az alkoholfogyasztás a fiatalkori lázadás egy formája. Azzal, hogy titokban kell csinálni, és hozzávetőleg nehéz is hozzájutni, sokkal érdekesebbnek tűnik az egész. Épp ezért homokba dughatják a szülők a fejüket, de ezzel nagyon nagy veszélynek teszik ki gyermeküket.

"12 éves voltam. Két, tőlem idősebb haverral elkezdtünk inni – már nem emlékszem, hogy miket -, de az estéből sok minden kimaradt. Az Andrássyn ébredten reggel. A fűben feküdtem, a hányásomban" – 16 és fél éves lány.

Egy budapesti középiskolában tartottam prevenciós órát, melynek témája az alkohol volt. Azon túl, hogy a 15-16 évesekkel átbeszéltük, hogy ez a legelterjedtebb legális drog gyakorlatilag egy méreg, melyet a szervezet kétségbeesetten próbál lebontani, és így hatástalanítani, kitértünk a társadalomban betöltött szerepére is, mivel Magyarországon minden 10. embernek vannak alkohol problémái.

Forrás: Shutterstock
Volt, hogy ájulásig itta magát – Egy alkoholista anya újrakezdése

Sokan élnek az alkoholfüggőség káros mámorában, ebben a csoportban pedig sok édesanyát is találunk. Ők azok, akik nem csupán saját szervezetüket és szociális közegüket teszik lassan, de biztosan tönkre, de gyermekük életét is igencsak megnehezítik, sok esetben pedig megkeserítik. Olvasd tovább!

Az osztály – 32 fő – körülbelül kétharmada ivott már alkoholt, és körülbelül a fele rendszeres fogyasztó. Komolyan érdekelt, hogy mégis mit szoktak inni és hogyan jutnak hozzá, hiszen a boltokban nem szolgálnak ki 18 év alatti személyt. A válasz meglepő, ugyanakkor komoly jelzés is a szülők számára: páran idősebb barátaik révén jutnak alkoholhoz, ám a többsége azt issza, amit otthon talál. Ez lehet pezsgő, bor, vodka, whisky, brandy, a lényeg, hogy üssön. Megkérdeztem, hogy van-e aki azért (is) iszik, hogy jobb kedve legyen egy rossz nap végén? 6 gyerek tette fel a kezét, mind lány. Nos, ők a jövő alkoholistái.

Mivel az alkohol valóban remekül oldja a feszültséget, és ilyen fiatalon rátalálva nem fog kifejleszteni, megismerni más stresszoldó technikát, számára a pia lesz a gondok előli egyetlen menekvés.

Vannak olyan fiatalok, akik azért isznak, hogy jobb kedvük legyen egy rossz nap végénForrás: Shutterstock

Beszéltünk arról is, hogy a részegség az egészségükön túl, testi épségükre is veszélyt jelent. Egy részegen egyedül hazabotorkáló lány vagy fiú sokkal nagyobb eséllyel válik áldozattá – legyen az rablás, erőszak vagy még rosszabb -, hiszen csökken a reakció ideje, kevésbé tudja felmérni a szituációk veszélyfaktorát, figyelmetlen, meggondolatlan.

Mit várjunk, amikor ezt látja otthon?

Alkoholistának nem csak a napi rendszerességgel alkoholt fogyasztókat kell tekinteni, hanem azokat is, akik ritkábban isznak, de akkor mértéktelenül, gyakran ájulásig töltik magukba az italokat. Ez alapján már nagyon sok tinédzser is annak tekinthető. Sok családban a gyermek azt látja, hogy délután apa vagy anya – jobb esetben – a munkából hazaérve felpattintja a söröcskéjét, kitölti a borocskáját, és „megérdemelten" megissza azt és természetesen csak ritkán állnak meg egy pohárkánál. Ezzel tulajdonképpen megerősítik az alkohol családon belüli létjogosultságát, amivel igen rossz példát mutatnak gyermekeiknek. Hiszen, ha a szülők isznak, ők miért ne tehetnék meg? Arról nem is beszélve, hogy mi felnőttek mindig találunk alkalmat arra, hogy igyunk: születésnap, névnap, húsvét, karácsony, meccs, baráti összejövetel... lényegében életünk minden fontos pontját koccintással pecsételjük meg. Amivel egészen addig nincs is baj, míg képesek vagyunk mértéket tartani, mind a gyakoriság, mind a mennyiség terén, valamint törekszünk a minőségre. Nyílván nem csak Dom Perignon pezsgővel lehet ünnepelni, de ha a tablettás bor mellé a kommersz rövidek társulnak, ott már komoly baj van.

A szülők rossz példát mutatva felerősítik az alkohol családon belüli létjogosultságátForrás: Shutterstock

Mivel ez már nem az alkohol pillanatnyi élvezetéről szól, hanem a tragikus függésről. Ezek az italok sokkal jobban meg is viselik a szervezetet, hamarabb „telítődik túl", így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a fogyasztó rosszul lesz, alkoholmérgezést kap, vagy egyszerűen belehal.

Vannak beidegződések, társadalmi dogmák szerinti szajkózások, melyek az esetek nagy százalékában sosem érik el az elvárt hatást. Nézzük meg a szülői magatartás két típusát, és azok buktatóit:

1. Teljes tilalmat rendelsz el

Azzal, hogy az amerikai szesztilalmat idézed meg otthon, még nem fogod tudni elérni, hogy az ajtón kívül is betartsa ezt gyermeked. A magyarázat nélküli tiltás egy tizenéves számára kihívást rejt. Azzal sem érsz el a kíváncsiságon kívül sokat, ha csupa rossz példát hozol fel. Hiszen az alkohol nem csak a függőségével okozhat hatalmas károkat, egy-egy átmulatott, ám meggondolatlan este is végződhet nagyon rossz tapasztalatokkal. Ugyanakkor a tizenévesben joggal merülhet fel a kérdés, mely szerint, ha ilyen rossz a pia, miért isznak annyian? Ez pedig abszolút jogos, és ha ennek ellenére tovább hajtogatod, hogy az alkohol az ördögtől való, könnyen a tesztelés fázisába taszíthatod gyermekedet.

A magyarázat nélküli tiltás egy tizenéves számára kihívást rejtForrás: Shutterstock

2. Együtt iszol a gyermekeddel

Inkább otthon csinálja, mint máshol, gondolod Te. De azzal, hogy zöld utat adsz számára az alkoholizálás terén, feljogosítod arra, hogy ezt bármikor, bárhol, bárkivel megtegye. Hiszen mivel is érvelnél ez ellen? Ráadásul rászoktatod, hogy bizonyos szituációkban a piához nyúljon. Sőt, a barátai szemében túl menővé teszed, ami hamar visszaüthet.

Egy hármas matek jegyért apámmal kinyitunk egy üveg pezsgőt és együtt megisszuk. De hétvégén egyébként is szoktunk inni ezt-azt – 16 éves lány.

Hiú remény azzal áltatni magad szülőként, hogy lányod, fiad 18 éves koráig egy kortyot sem fog inni. Persze vannak kivételek, de a fiatalok nagy százaléka bizony szokott alkoholt fogyasztani – többsége rendszeresen-, épp csak szülei tudta nélkül. Mivel senki sincs, aki felkészítené őket ebben, gyakran válnak a mértéktelen piálás, és a hirtelen jött alkoholmérgezés áldozatává. Tehát eljön az a kor, amikor beszélni kell az alkoholról, de ez ne szentbeszéd, hanem valós kommunikáció legyen, melyben nem szabad a gyermeket hülyének nézni.

A fiatalok nagy százaléka szokott alkoholt fogyasztani szülei tudta nélkülForrás: Shutterstock

Amit minden tizenévesnek tudnia kell az ivásról:  

  • ne a mennyiség, hanem a minőség számítson
  • a mérték megtartása elengedhetetlen
  • sose igyon más unszolására vagy egy őrült kihívás kedvéért
  • sose igyon éhgyomorra
  • ne keverje a különböző alkohol típusokat
  • ne igyon egyedül
  • ne menjen egyedül haza, ha már ivott (ez egyébként sem javallott)
  • sose hagyja magára azt, aki részeg
  • szülőjét bármikor felhívhatja, hogy segítséget kérjen tőle

Szülőnek lenni sosem könnyű, egy tinédzserrel pedig talán a legnehezebb az ember dolga. Önfejűek, azt érzik, már felnőttek, lázadnak, élesen kortársaik felé fordulnak. Ezek azonban mind igazak egy egészséges tizenévesre, de neked, mint szülőnek még ebben a korszakában is az az elsődleges feladatod, hogy megvédd.