Aki manapság találkozik vele, talán el sem tudja képzelni, hogy egykor a túlsúlyosok táborát erősítette. 155 kiló volt a legmagasabb súlya, innen sikerült lépésről lépésre, kezdetben csak a rossz szokásait kiiktatva lefogyni. Ismerd meg Peter Perez történetét!

Peter Perez legmagasabb súlya 155 kiló volt, ami a stressz, a munka és az érzelmi evés eredménye volt. "Már a főiskola mellett is teljes munkaidőben dolgoztam. Ez a terhelés és a rengeteg gyorsétel sajnos megtette a hatását. A legrosszabb akkor lett, amikor érzelmi evő lettem, minden örömömet és bánatomat csak az evésben tudtam levezetni. Ezzel egy ördögi körbe kerültem" – meséli Peter.

Hiába nem érezte magát jól a bőrében, nem gondolta, hogy változtatnia kellene, egészen 2015-ig. "Apukám leült, hogy komolyan beszéljen velem a súlyomról. Ez sokkoló volt, ő ugyanis soha nem volt kevesebb 140 kilónál, amióta ismertem. Ahogy megosztotta velem az aggályait, emlékszem, hogy könnyek szöktem a szemembe" – emlékszik vissza Peter.

Peter Perez érzelmi evő voltForrás: Peter Perez

Amikor az apukája megkérdezte, hogy hány kiló, Peter nem tudott felelni, régóta kerülte ugyanis a mérleget, ahogyan a tükröt is. "Ezután kényszerítettem magam, hogy ráálljak a mérlegre, és hogy megnézzem magam a tükörben. Dühös és csalódott voltam, és tudtam, hogy csak egy embert hibáztathatok: saját magamat. Ekkor azonban eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életemet."

Peter ennek ellenére nem rohant azonnal az edzőterembe, és mivel gyakorlatias megoldást keresett, elsősorban feltette magának a következő kérdéseket: „Mit csináltam, amikor megpróbáltam lefogyni a múltban? Miért nem működött? Mit tehetek másképp?"

Rájött, hogy mindig túl gyorsan túl sokat akart. Vagy egy drasztikus étrendváltásba kezdett, vagy őrült sportolásba, és ezeknek mindig csalódás lett a vége. Peter eldöntötte, hogy ezúttal lassan fog haladni. Az első hónapban csak az üdítőket iktatta ki az étrendjéből, amivel 5,5 kilót fogyott. A következő hónapban lemondott a desszertekről, amivel további 4,5 kilót adott le. Egy évig haladt így lépésről lépésre egy-egy rossz szokását kiiktatva, és összesen 23 kilótól szabadult meg. "Tudatosítanom kellett, hogy ezek az ételek mérgezik a testemet, így könnyebb volt lemondani róluk" – mondja.

Ez után is folytatta az egészséges étrendjét, miközben sportolni is elkezdett. Kardió edzéseket és súlyzós gyakorlatokat vezetett be a mindennapjaiba. Mire 29 éves lett, már 65 kilós súlycsökkenéssel büszkélkedhetett, vagyis 90 kilóra sikerült fogynia.

Peter 65 kilótól szabadult meg úgy, hogy havonta megszabadult egy rossz szokásátólForrás: Peter Perez

"Az életmódváltásban az a jó, hogy nem büntetve érzem magam, mint a diétáknál. Csak azt látom, hogy végre törődök magammal, és minden eddiginél jobban élek" – vallja Peter, aki ennek ellenére azt sem tagadja, hogy voltak nehéz időszakok, és azt is elárulta, mi volt számára a legnehezebb az életmódváltásban. "A cukor iránti vágyat legyőzni, illetve a saját korábbi mentalitásommal nap mint nap megküzdeni, és egy új mentalitást kialakítani – ezek voltak a legnehezebb csaták. Mindkét dologhoz nagyon fontos volt a tudatosság, hogy minden egyes pillanatban értsem, hogy miért csinálom. Így tudtam napról napra fejlődni."