Hétköznapok egy sokgyermekes családnál

szülő állami támogatás család hétüléses autó nagycsalád gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több gyerek, több felelősség és kötelezettség, ugyanakkor sokkal több szeretet is, amit kapni és adni egyaránt csodás érzés. Nagycsaládosként komoly kihívást jelent a mindennapi logisztika, a gyerekek „összehangolása”, a szülői kikapcsolódás és pihenés, mégis megéri. Egy háromgyermekes édesanyával, Fürjes-Mészáros Ágnessel beszélgettünk arról, miként tud családjuk dinamikusan működni a hétköznapokban.

Tudatosan vállaltatok három gyermeket?

Igen, alapvetően ez volt a terv. Mivel én iker vagyok, és a kétpetéjű ikerség öröklődik, ezért a négy is benne volt a pakliban, de megálltunk háromnál.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást? Hiszen három pici gyermek igényeit, programjait nem lehet egyszerű összehangolni.

Az energiahiány. Nagyon nehéz úgy feltöltődni, hogy gyakorlatilag nincs időnk magunkra vagy egymásra. Nagyon tudatosan kell odafigyelnünk arra, hogy ez meglegyen – ezért például nálunk nincs esti „dáridózás”, a gyerekeknek este 8 óra után szigorúan a gyerekszobában van a helyük. A legideálisabb, ha alszanak is már, de ha a nagyobbik még nem tud aludni, ébren lehet és elfoglalhatja magát, de a nappali onnantól a mi birodalmunk. Egy kis időbe került, míg ezt elfogadták, de sok magyarázat és következetes kitartás után megértették, hogy a felnőtteknek is szükségük van saját időre. Ezen kívül persze a nagyi is sokat segít, nélküle nem funkcionálnánk ilyen jól.
A kimerültségen kívül nekem nagyon hiányzik a munkám és a társas kapcsolatok, a mindennapi kihívások, projektek, felnőtt beszélgetések – alig várom, hogy visszamehessek dolgozni. Tudom, hogy a logisztika úgy még nagyobb feladat lesz, de plusz segítség igénybevételével kivitelezhető, és a „világba való visszatérés” annyi feltöltődést ad majd, hogy összességében jobban fogunk működni egyénként és családként is.

Fürjes-Mészáros Ágnes családjával Fotó: Pöttöm Portré

Nincs nagy korkülönbség a gyerekek között, akár azt is mondhatnánk, hogy ideális. Ez mennyiben segíti az életeteket?

Ha összehasonlítom néhány barátnőm helyzetével, ahol nagyobb, akár 10 év is a korkülönbség a testvérek között, akkor azt látom, hogy bár fárasztó a 3 kisgyerek, de könnyebb is egyben, mert viszonylag hasonló dolgok, programok kötik le őket, így a közös hétvégék, utazások, nyaralások jobban tervezhetők; valamint egymáshoz is közelebb állnak így, rengeteget játszanak együtt, még az egyévessel is – autókázás, építőkocka, minden jöhet. Vannak persze veszekedések is, de anélkül nem is az igazi.

Miként zajlik nálatok egy nyaralás, hosszabb utazás? Gondolom, nem csupán a gyerekeknek, de a csomagoknak is kényelmesen el kell férni.

Már a második gyermek érkezésekor vásároltunk egy 7 üléses Ford Galaxyt, életünk legjobb (autós) döntése volt. Az a kocsi egy álom! Imádom benne az olyan kis praktikus apróságokat, mint a gombnyomásra lehajtható hátsó ülések, vagy a kéz nélkül nyitható csomagtér ajtó. Aki cipelt már ki a kocsihoz kisgyereket, csomagokat úgy, hogy a fülén is szatyor lógott, pontosan érti miről beszélek! Minden gyerek elfér szépen sorban egymás mellett, van plusz ülés a nagyinak, és a csomagoknak is jut hely. Muszáj is, mert enélkül nem jutnánk el sehová. Két hónapos volt a legkisebb, amikor lementünk nyaralni a Balatonra. Persze a nagyit is vittük, ketten a férjemmel nem is bírtuk volna – bár így sem a pihenésről szólt a dolog, legalábbis nem nekünk, felnőtteknek. Más tekintetben 3 gyerek ugyanannyi tervezést igényel, mint egy, maximum a csomaghegyek nagyobbak. Ha már eszembe jut, hogy alvós állatkát kell hozni, hát hármat bepakolni ugyanannyi, mint egyet, ugyanez áll a többi kellékre is. De azért fárasztó. A nyaralásunk utolsó előtti napján például mentünk a komphoz, amikor a nagyi riadtan kezdte el keresni a kisfiunkat, és teljesen kétségbeesett, hogy elkeveredett a gyerkőc. Aki pedig szépen, békésen nézelődött – a nagyi hátán, ahová felkéredzkedett... hát bizony, a fáradtságnak van az a foka...

Forrás: Shutterstock

Te még otthon vagy a legkisebbel, de ősztől visszatérsz a munka világába. Van már tervetek, hogy miként fogjátok a bölcsőde-óvoda és különfoglalkozások háromszögét megoldani a férjeddel, logisztikai szempontból?

Szerencsére a férjem rugalmas munkaidőben dolgozik, így azt tervezzük, hogy ő bemegy korábban a munkahelyére, én pedig elviszem a gyerekeket az oviba-bölcsibe – majd, mivel korábban kezd, korábban is végez, így hazafelé ő hozza őket. Azokra a napokra, amikor ez valami miatt nem megoldható, és a nagyi sem bevethető, tervezzük, hogy keresünk egy állandó segítséget, aki ilyenkor hazahozza a gyerekeket és otthon játszik velük, amíg mi hazaérünk. Remélhetőleg erre nagyon keveset lesz szükség – nem is szeretném, de jobb minden eshetőségre felkészülni. Különfoglalkozások egyelőre nincsenek, épp elég lesz majd az iskolában, így ezzel egyelőre nem kell számolnunk. Ha mégis úgy alakulna, hogy szükség lesz rá, itt is külső segítséget fogunk igénybe venni. Ha körbenézek, azt látom, hogy a mai világban, ilyen munkaidők és életvitel mellett, szűk családdal, gyakran rokoni segítség nélkül máshogy nem is lehet már megoldani, ha épelméjű szeretne maradni az ember.

Nem lehet egyszerű három kisgyermekkel, mégis azt érzem a szavaidból, hogy nálatok így kerek az élet. Ki tudnál emelni egy-két dolgot, ami miatt csodálatos dolog háromgyermekes szülőnek lenni?

Nézni, ahogy ölelik, szeretik egymást, ahogy együtt játszanak. Ahogy egyszerre szuszognak éjjel a gyerekszobában. Ahogy a kisbaba totyog a bátyja után, és minden játékot kivesz a kezéből, mert csak az lehet a jó, amit a példakép bátyja is szeret – és hogy emiatt a bátyja nem haragszik rá, hanem játszik inkább vele. Esténként három sorozat puszi és ölelés, hazajöttömkor három felém szaladó és nyakamba boruló „mit hoztál mit hoztál” forgatag. Látni, hogy a két nagyobb bármikor ölre menne egymással („rám nézett!”, „az én oldalamra ült”, „azt én akartam gondolni!”) – de minden helyzetben összhang van köztük abban, hogy megvédik, támogatják és szeretgetik a kisöccsüket. Amikor még csak két gyerekem volt, éreztem valami hiányt. Most már nem érzek így – minden rendben van, minden teljes.

Hétüléses autók most 2,5 millió forintos állami támogatással nagycsaládosok számára


A vissza nem térítendő támogatás mértéke 2,5 millió forint, de legfeljebb az autó bruttó vételárának fele. A támogatás kérelmének benyújtására – mely minden esetben meg kell előzze az autóvásárlást – 2019. július 1. és 2022. december 31. között van lehetőség. További részletek a Magyar Közlönyben. (X)

A családi vacsorák jelentősége avagy ezért üljetek este egy asztalhoz!http://www.life.hu/csalad/20190610-a-csaladi-vacsorak-jelentosege-avagy-ezert-uljetek-este-egy-asztalhoz.htmlEste, a frissen készült minimum kétfogásos vacsorát felvonultató asztal körül ül a család, és a tévé, valamint a mobil zavaró hatásaitól mentesen, beszélgetéssel fűszerezve fogyasztják el együtt a nap utolsó étkezését. Számodra is furcsa? Ilyen valóban csak a filmekben lehetséges? Nézzük meg, miért is lenne fontos, visszatérnünk ehhez a szokáshoz, és miként tudnánk ezt a mai rohanó életritmusunkhoz közelebb hozni.CsaládCsalád és karrier – Interjú a Sanofi gyógyszercég vezérigazgatójávalhttp://www.life.hu/csalad/20181008-csalad-anyasag-es-karrier-interju-a-sanofi-gyogyszerceg-vezerigazgatojaval-szorenyi-beataval.htmlAmikor egy nőnek gyermeke születik, új, eddig ismeretlen feladattal találja szemben magát. Minél előbb meg kell tanulnia, hogyan zsonglőrködjön munka és családi élet között. A szakmai sikerekről és a karrierépítésről azonban az után sem kell lemondanunk, hogy anyává válunk. A Sanofi gyógyszercég vezérigazgatóját, Szörényi Beátát vezető pozícióról, feladatok összehangolásáról és társadalmi szerepvállalásról egyaránt kérdeztem. CsaládOrigoApára is szüksége van a családnak! - Interjú az Apa Akadémia alapítójávalhttp://www.life.hu/csalad/20180920-apara-is-szuksege-van-a-csaladnak-interju-leder-laszloval-az-apa-akademia-alapitojaval.htmlGyakran még manapság is az a nézet uralja a családok mindennapjait, amely szerint az apa pénzt keres, az anya meg szervezi a családi életet és viszi a hátán a háztartást. Ez a tradicionális felfogás viszont mind a férfiakat, mind a nőket kényelmetlen, strapás szerepekbe kényszeríti. Mindkét nem, sőt az egész család élete kiegyensúlyozottabb lenne, ha az apák több időt tölthetnének gyermekeikkel. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Léder László pszichológus, tréner, tanácsadó, az Apa Akadémia alapítója a modern kor apáinak nehézségeiről és lehetséges megoldásokról mesélt nekem. CsaládOrigoÍgy élnek a világ legtehetősebb családjai: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180623-igy-elnek-a-vilag-tehetosebb-gazdag-csaladjai-svedorszag-ukrajna-kina.htmlA „gazdag és tehetős” jelzők épp olyan relatívak, mint a jövedelem mértéke. A következőkben 5 gazdag családot mutatunk be: bepillanthatsz az otthonukba, a terveikbe. Nem biztos, hogy minddel szívesen cserélnél. CsaládOrigoA brit királyi családban harmadikként született gyermekek meglepő sorsahttp://www.life.hu/csalad/20180508-a-brit-kiralyi-csaladban-harmadikkent-szuletett-gyermekek-sorsa.htmlKözel három hét telt el azóta, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermeke megszületett. Lajos herceg tündéri baba, de vajon milyen jövő vár rá? Ezt előre megjósolni szinte lehetetlen, de kiindulási alapként elhoztuk a leghíresebb és legérdekesebb brit királyi családban harmadikként született gyermekek sorsát. CsaládOrigoAz 5 legjobb családokról szóló sorozat, amelyet csak imádni lehethttp://www.life.hu/csalad/20170520-az-5-legjobb-csaladokrol-szolo-sorozat.htmlA legjobb női sorozatokról korábban már írtunk, most a családokról szólók kerülnek terítékre. Érdemes már az elején leszögezni, hogy nem feltétlenül azok kerültek fel a toplistánkra, amelyek kizárólag a vígjáték kategóriájába sorolandók. Természetesen pluszpont jár azokért a jelenetekért, melyeken valóban jóízűen lehet nevetni, és túlmutatnak az átlagos, számos helyen elsütött poénokon. Ne feledd el, hogy a legjobb öröm a káröröm, egy fiktív család kinevetése pedig kicsit sem kell, hogy zavarba ejtsen minket. Ám egy családról szóló sorozat annyi mindent rejthet magában – segíthet a gyereknevelésben, remek példákkal mutathatja be egy család működését, könnyeket csalhat a szemünkbe, vagy csak épp ráébreszthet minket arra, hogy mennyire remekül is működik a mi családi egységünk. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.