Egészséges és ragyogó hajat szeretnél? Ezeket a hibákat feltétlenül kerüld el!

sampon hajápolás haj hajszárító fésülködés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az arcápolás és a testápolás a legtöbb nő számára része a napi és a heti rutinnak. A hajunk azonban még mindig kevesebb figyelmet kap, mint amennyi járna neki, pedig akár rövid, akár hosszú frizurád van, a haj mindenképpen a nőiesség egyik fontos szimbóluma. A haj egészsége kapcsán nemcsak az ápolásra kell odafigyelni, de arra is, hogy alapvető hibákat ne kövessünk el. Hogy melyek ezek? Most eláruljuk!

Nagyon fontos, hogy a mindennapi hajmosást kerüljük. A fejbőrön és a hajon ugyanis természetes olajok vannak, aminek az egyensúlyát jó megtartani. A sok hajmosással teljesen kiszárítod a hajadat, miközben egyre több olajat akar termelni a fejbőröd. Ez egy ördögi kör, amit csak úgy tudsz megszakítani, ha ritkítod a hajmosást. Három nap mindenképpen maradjon ki két mosás között. Amikor mosod a hajadat, használj a hajad minőségének megfelelő sampont. Keress olyan natúr márkát, ami nem tartalmaz vegyszereket.

Három nap mindenképpen maradjon ki két hajmosás között Forrás: Shutterstock

5 + 1 természetes hajápoló termék a gyönyörű fürtökért

Ha fontos számodra, hogy ne vegyszerekkel szépülj, ha szeretnél olyan termékeket használni, amelyekért nem végeznek állatkísérleteket, és amelyek nem tartalmaznak kőolajszármazékokat, illetve mesterséges illat- és színezőanyagokat, akkor ezekért a natúr hajápolókért odáig leszel. Csillogó és dús hajkorona természetesen!

A vízes haj nagyon sérülékeny. Még arra is érdemes vigyázni, hogy hajmosás után ne dörzsöljük erősen a törölközővel, inkább csavarjuk rá pár percre, hogy egy kicsit felszívhassa a hajunkról a vizet. Majd gyengéden töröljük át a hajszárítás előtt. Arra is figyelj, hogy ne tépd a hajkefével a vizes hajadat, mert ez is roncsolhatja. Ne használj hajvasalót sem, amíg teljesen meg nem száradtak a fürtjeid, különben teljesen tönkreteszi a forró vas a hajadat. Hasonló megfontolásból a hajszárítót se állítsd a legmelegebb fokozatra, mert könnyen megégeti, kiszárítja a hajat.

Tudd, hogy a fodrász a jó barátod. Ehhez persze érdemes egy profi szalont találni, ahol biztosan jó kezekben vagy. Ne félj az ollótól sem, akkor is, ha növeszteni akarod a hajad, azt a 2 centit muszáj néha levágni, különben töredezettek lesznek a hajvégek, ami egy idő után látványosan elvékonyodott hajvégeket eredményez. A hajfestést is érdemes profikra bízni, már csak azért is, mert így biztosan tökéletes lesz a végeredmény, a fodrászatban ráadásul megkapja a hajad azt az ápolást is, amire szüksége van a hajkezelések után. A festést azért nem érdemes túlzásba vinni, mert nagyon igénybe veszi a hajat. A hajápoló szerekben sem árt megtalálni az egyensúlyt, nagy igénybevétel esetén, például gyakori festés vagy nyári strandolások alkalmával nem szabad elfeledkezni a hajápolókról, de túlzásba sem szabad esni, hiszen a fejbőr és a haj természetes pH-jára is figyelni kell.

Ha növeszteni akarod a hajadat, pár centit muszáj néha levágni, különben töredezettek lesznek a hajvégek Forrás: Shutterstock

2019 nyarán is hódít a pasztell hajszín

Ha valami igazán egyedire vágysz, ha szívesen feldobnád a külsődet a nyári hónapokra, akkor válassz a legtrendibb pasztellárnyalatok közül, amikkel biztosan feltűnést keltesz majd. Mutatjuk a 3 kedvenc pasztell hajszínünket!

Főleg a hosszú hajú lányokat érinti a frizurák miatti hajroncsolódás. Manapság is nagyon divatosak a fonások, copfok, kontyok, de jó tudni, hogy a rendszeresen, szorosan összefogott frizura összetöri a hajszálakat. Mindenképpen váltogasd a frizurákat, azaz ne mindig ugyanott legyen megtörve a hajad a hajgumival. Lehetőleg heti két napot pedig legyen kibontva a hajad, hogy szabadon lélegezhessen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.