Édeskettesben utaztak el Majkáék: Olaszországban romantikáztak

Forrás: Instagram/Majka -
betegség Olaszország utazás Majka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fiaik születése óta másodszor nyaralt kettesben Majka és Hajni. A zenész 40. születésnapját ünnepelték Olaszországban, de a romantika mellett sajnos a betegségből is kijutott Majkáéknak. 

„Úgy tapasztaljuk Petivel, hogy minél több élményben van részünk kettesben, annál jobban ragaszkodunk egymáshoz" - mondta Hajni a Story magazinnak. A házaspárra már rá is fért a kettesben eltöltött idő, mióta szülők lettek, mindössze másodszor mentek el kettesben nyaralni.

A vakáció előtt egy vírus döntötte le a lábáról a családot, a gyerekek is betegek voltak, Majkán viszont már külföldön jött ki a vírus, ami miatt 39 fokos lázzal nyomta az ágyat. A pár azonban nem hagyta, hogy teljesen elrontsa a vakációt a betegség, amikor a zenész jobban volt, máris programozni indultak. Ahogy a Story magazinnak az egykori modell elmesélte, a Comói-tóhoz régóta szerettek volna már eljutni, és nem is csalódtak: „A Comói-tónál két napot töltöttünk, tényleg fantasztikus hely, nem csodálom, hogy George Clooney is odavan érte. Egy bérelt motorcsónakkal jártuk körbe az egészet. Amúgy is szeretünk hajókázni, Peti rajong a vízért. A tóparti Cernobbiót és Nessót nem felejtjük el, amíg élünk" - mesélte Hajni. Majka betegsége miatt a házaspár egy nappal később utazott haza, de a rapper születésnapjára így is hazaértek, amire a fiúk tortával készültek.

Titkos ibizai nyaraláson ünnepelte születésnapját Meghan Marklehttp://www.life.hu/lifeutazas/20190815-meghan-markle-ibizan-unnepelte-szuletesnapjat.htmlMost került csak napvilágra a hír, miszerint Meghan Markle augusztus elején Ibizán töltött hat napot, hogy ott ünnepelje a születésnapját. A hercegné férjével, Harry herceggel és három hónapos gyermekükkel utazott, a kis Archie-nak így ez volt ez első nyaralása. Utazás--Európa legöregebb bükkfáját Ausztriában találták meg kutatókhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190814-europa-legoregebb-bukkfajat-ausztriaban-talaltak-meg-kutatok.htmlEgy olasz kutatócsoport rábukkant Európa legöregebb, 546 éves bükkfájára Ausztriában. Utazás--A Nébih tesztelte a balatoni lángosokat: itt az eredményhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190807-a-nebih-tesztelte-a-balatoni-langosokat-itt-az-eredmeny.htmlNincs balatoni pihenés lángos nélkül, de vajon mindegy, hol vesszük? Most kiderül, ugyanis levizsgáztak a büfék. UtazásOrigoÍgy nyaralnak Rubint Rékáék Monte-Carlóban – Fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190805-igy-nyaralnak-rubint-rekaek-monte-carloban.htmlOlaszország után Monte-Carlo felé vette az utat Rubint Réka és családja. Utazás--Megmutatta a feleségét, Ágit Németh Lajos: 45 éve élnek boldog házasságbanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190805-megmutatta-feleseget-agit-nemeth-lajos-45-eve-elnek-boldog-hazassagban.htmlAugusztusban ünnepli Németh Lajos és felesége a 45. házassági évfordulójukat. A meteorológus a Storyban mesélt arról, hogy milyen meglepetéssel készül. Az biztos, hogy kellemes hónap elé néznek. UtazásOrigoHallstatt: a 800 fős falu, amit évente egymillióan keresnek felhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190801-hallstatt-a-800-fos-falu-amit-evente-egymillioan-keresnek-fel.htmlImádják a turisták Ausztria egyik gyöngyszemét, Hallstattot. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.