Erős Antónia a Best-nek mesélt gyermekeiről. Elárulta, hogy az ikrek a bajban akkor is megvédik egymást, ha ez valamelyiküknek egy apró füllentésbe kerül, de egy perc alatt képesek összeveszni bármilyen apróságon.
A tízéves ikrek már tudják, hogy nem a Jézuska hagy ajándékokat a fa alatt, így idén teljesen máshogy alakul Antóniáék karácsonya, mint az eddigi években.
"Az eddigi szokás az volt, hogy 23-án éjjek, miután elaludtak, a nővéremékkel feldíszítettük a fenyőt, amit 24-én reggel láttak először... December 24-én reggel tele volt a fa alja, mert a Jézuska éjjel nálunk járt, és megajándékozta a családunkat. Idén azt mondták, tudjuk, hogy 'tudjuk, hogy van ez', majd oda adták a listát, hogy minek örülnének a legjobban."
A híradós elárulta, hogy bár Szonja és Mati ikrek, nagyon különbözőek.
"Míg a lányom precíz, kíváncsi és szorgalmas kishangya, addig a fiam igazi művészlélek, nagy közös játék után imádja magára cuskni az ajtót, és órákig dobolni, énekelni. Apró dolgokon képesek úgy összeveszni, hogy az egész ház tőlük zeng. Talán változik majd a viszonyuk jövő tavasztól, mert terveink szerint akkor már külön szobájuk lesz."
-folytatta a büszke anyuka, aki azt is elmesélte, milyen éretten gondolkodnak gyermekei.
"Megdöbbentő, hogy gyerekként mennyire érett gondolkodásúak. Beszélnek például az elmúlásról, a különböző kultúrák más-más hitvilágáról, így a lélekvándorlásról, ezzel kapcsolatban pedig többször el kellett nekik mesélni, hogy milyenek voltak a nagyszüleik..."
