Felhagyott a színészettel Szőke Zoltán: új irányt vett az élete

hivatás Szőke Zoltán színész színészet szakma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok-sok éven át láthattuk a képernyőn Szőke Zoltánt, aki 40 év színészkedés után valami újra vágyott, ezért új szakmában próbálja ki magát.

"21 év intenzív televíziózás után éreztem, hogy már nincs mondanivalóm. Nem mondom azt, hogy kiégtem, mert az egy más történet, egyszerűen nem volt mondanivalóm.

Hogy ha ehhez még párosul az is, hogy csökken a motivációja az iránt, amit csinál, előbb-utóbb ráébred, hogy ezt most kell abbahagyni"

-mondta a színész, aki a saját érdekében döntött így.

A döntést egy kétéves elvonulás követte, Zoltán Budapestről egy vidéki tanyára költözött, ahol meditált és jógázott. Saját bevallása szerint ez idő alatt magához sokkal közelebb került.

"Benne vagyok egy kicsit ebben az elvonulós, új szakmát próbálós időszakban, és az újdonságra, a megújulásra mindig szükség van"

-mondta Zoltán, aki jelenleg az erdőkertesi művelődési ház intézményvezetője.

Küldetéseként érzi, hogy a mai fiatalokban kialakítsa a nemzeti identitást, és megszerettesse velük a magyar kultúrát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.