Berki Mazsi: "Én vagyok az egyetlen nő, akit Krisztián elvett feleségül"

lelkitárs Berki Mazsi kislány teherbeesés várandósság Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berki Krisztián és Mazsi egy boldog párt alkotnak és boldogságuk teljesebb, mint valaha, hisz számos próbálkozás után Mazsi végre babát vár.

Berki Mazsi az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorának volt a vendége, ahol azzal kezdte a beszélgetést, hogy tulajdonképpen náluk nem volt lánykérés, Krisztián eldöntötte, hogy feleségül veszi és kész. Persze Mazsit sem kellett győzködni, örömmel ment hozzá a médiaszemélyiséghez.

Mazsi már fiatal kora óta édesanya szeretett volna lenni, így férjével elég hamar elkezdtek próbálkozni, de először természetes úton nem jött össze a baba. Elmentek egy kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy Krisztiánnak nulla a spermiumszáma, ami megviselte nagyon a férfit. A sport tehet róla, főleg a testépítőknél fordul elő ez a jelenség, de ezt egy hormonnal vissza lehet állítani. 2 hónap múlva már javuló tendenciát mutatottak Krisztián spermái, akkor azonban kiderült, hogy Mazsi sem teljesen egészséges.

- mesélte Mazsi, aki rögtön magában kereste a hibát. Végül természetgyógyászhoz fordult, aki összeállított egy vitaminkúrát. A 2. lombik aztán után úgy döntöttek, hogy több lombikkal nem próbálkoznak, csak természetes úton és az első próbálkozás során össze is jött a baba.

Mazsi szerencsére teljesen jól van, eddig minden zökkenőmentes volt. Igaz minden reggel 5-6 óra körül ébreszti a baba, de délután egy 10 perces mikróalvás sokat segít. A hormonok nagyon dolgoznak, állandóan sírva fakad és minden hülyeségen összevesznekKrisztiánnal, aki egyébként nagyon meglepődött azon, hogy kislányuk fog születni.

- mondta Mazsi, aki úgy érzi, hogy ők egymás felei Krisztiánnal és tökéletes párost alkotnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.