arcápolási rutin hatóanyag tippek magazin bőrápolás arcápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az arcápolás, ha valóban eredményeket akarunk elérni, nem sprint, hanem hosszútávfutás. Tehát igazi, látványos átalakulást senki ne várjon egyik napról a másikra, ráadásul az sem mindegy, hogy milyen hatóanyagokat használunk – egyszerre.

A hatóanyagok párosítása kicsit olyan, mint a házasság. Ha két összepasszoló fél kel egybe, az hosszú távon is gyümölcsöző kapcsolat lesz, ám ha a két házasulandó nem igazán jön ki egymással, az bizony katasztrófába is torkollhat.

Arról már korábban írtunk, hogy az arcápolás terén rengeteg szuper hatóanyag közül választhatunk, attól függően, hogy min szeretnénk javítani, hiszen más üvegcse után érdemes nyúlni, ha pattanásos a bőr, és másért, ha mondjuk pigmentfoltos. Emellett azonban

az sem mindegy, hogy mit mivel kombinálunk a napi rutin során.

Mutatjuk is a legjobban együttműködő párosokat, illetve azokat, amelyeknek a házasítását jobb inkább elkerülni – persze a teljesség igénye nélkül.

A legjobb párosok

Niacinamd + retinol
Ez egy igazán szuper páros. A retinol remek anti-aging, segít a pigmentfoltok halványításában, jót tesz a pattanásos bőrnek, emellett pedig az egész bőrt fiatalosságra, üdeségre programozza sejtszinten. Amellett azonban, hogy a retinol egy bizonyítottan kiváló hatóanyag, főleg az első időkben, száríthatja a bőrt, sőt kicsit megzavarhatja a barriert is, amit viszont a niacinamid klasszul tud orvosolni.

A retinol remek anti-aging, segít a pigmentfoltok halványításában, jót tesz a pattanásos bőrnek Forrás: Shutterstock

Tiszta C-vitamin + fényvédő
Ez szintén egy ütős páros, mivel a C-vitamin egy erős antioxidáns, amely nagyon jól véd a szabad gyökök ellen, ez pedig azt jelenti, hogy erősíti a fényvédő hatását. Fontos azonban tudni, hogy sosem elég, ha feldobunk egy sima C-vitaminos szérumot, az nem naptej, ám a szokásos fényvédő alá kenve felturbózza annak hatását.

Hialuronsav +....
A hialuronsav az a hatóanyag, amit bármivel kombinálhatunk, mert semmivel nem fog összeveszni. Így bátran alkalmazhatunk például hialuronsavas tonert reggel és este is, akár savakkal, peptidekkel vagy bármi mással egy rutinban.

Körültekintést igényelő párosok

Peptidek +...
A peptideket majdnem az előző halmazba tettük, mert akárcsak a hialuronsav, egy nagyon békés hatóanyag, amelyet remekül tolerálnak a „többiek", alapjáraton tehát bármivel kombinálható.
Egyetlen kivétel azonban akad, méghozzá az ún.

Copper tripeptide-1, amit jobb nem összerakni kémiai hámlasztókkal, ugyanis savérzékeny.

Ha ezt a peptidet használnád, akkor inkább ne savazz ugyanabban a rutinban, így biztosan élvezheted áldásos hatását.

Tiszta C-vitamin + hámlasztók
Ez a két hatóanyag nem halálos ellenség - sőt! -, mégis inkább arra biztatunk, hogy a kettőt együtt csak körültekintéssel használd. Miért? Mert mindenki bőre más, és bár egyáltalán nem szentírás, hogy a házasításuk irritációt okoz, azért előfordulhat. Leginkább akkor, ha mindkét termék magas hatóanyag-tartalmú - két gyengéd formula egymás utáni használata azonban valószínűleg nem fog galibát okozni.

A tiszta C-vitamint és hámlasztót együtt csak körültekintéssel használd Forrás: Shutterstock

Tiszta C-vitamin + niacinamid
A hivatalos ajánlás szerint ezt a két hatóanyagot nem érdemes együtt használni, mert a nia savas közegben elveszíti hatását. Ennek ellenére a legtöbb szakember azt mondja, hogy nyugodtan használjuk egymás után őket, mivel így kifejezetten támogatják a másik hatását és szebb bőrképet adnak. Aki teljesen biztosra akar menni, az pedig a niát alkalmazza az esti rutin részeként, a C-vitamint pedig a reggeliben.

Inkább külön használatos hatóanyagok

Ennél a csoportnál érdemes megjegyezni, hogy a bőrápolás nyomán fellépő hatások - mind pozitív, mind negatív vonatkozásban - nagyon egyéniek.

Mindenkinek más válik be, és mindenkinél más okoz esetlegesen irritációt.

Így ennél a csoportnál sem azt állítjuk, hogy ezeket soha, semmilyen körülmények között ne használjuk egy rutinban, csupán azt, hogy ezek együttes alkalmazása már nem kezdőknek való.

Retinol +kémiai hámlasztók
Ez egy igazán vitatott kombináció, és ha nem vagyunk vén rókák a kenceficézésben, akkor tényleg jobb inkább nem egy rutinban alkalmazni őket. Miért? Mert mindkét hatóanyag a bőr megújulásáért felelős: a retinol belülről teszi ezt a sejtek osztódását serkentve, míg a hámlasztók kívül, a felső hámrétegnél fejtik ki a hatásukat. A két folyamat tehát teljesen más, mégis előfordulhat, hogy ez már túl sok a bőr számára. Ezért kezdőként mindenképpen ajánlatos a két hatóanyagot külön használni, aki azonban már gyakorlottabb, az megnézheti, hogy egy rutinban hogyan működnek, mert előfordulhat, hogy igenis jól megférnek egymás mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.