sminktetoválás betegség Nagy Ő valóságshow Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Anikó, az egykori A kategóriás celeb mára eltűnt a nyilvánosság elől. A volt valóságshow-szereplő most elmondta, mivel foglalkozik, és arról is beszélt, hogy szerinte hol hibázzák el sorstársai a karrierjüket.

Molnár Anikó úgy gondolta, a médiából nem lehet megélni, így jelenleg sminktetoválóként dolgozik.

"Betoltak a csőbe egy pomázi lányként, azután kijöttem, mint kész termék, miközben a csőben nem történt velem semmi, nem volt produktum, nem voltam énekesnő, színésznő, műsorvezető. Sok valóságshow-szereplőnél látom azt, hogy nem csinálnak semmit, mégis azt gondolják, hogy nekik jár a kamera, a stúdió, a műsorvezetés, a szereplés" – mondta Anikó a Palikék világa by Manna adásában. Arról is beszélt, hogy nem akarna olyat csinálni, amit sosem tanult:

Molnár Anikó Youtube, Molnár Anikó

"Nagyon sokan ott hibázzák ezt el, hogy elvárják mindezeket, azért, mert voltak egy valóságshowban, ahol nem csináltak semmit, felkeltek, főztek, élték az életüket. Szerencsére ebbe a hibába nem estem bele, nem pozícionáltam túl magam, de óriási volt a nyomás. Tudtam, hogy nem vagyok senki, nem tettem le az asztalra semmit, de mégis én voltam az A kategóriás celeb. Nem állt össze a kép, olyan volt, mint egy mozaik, egy puzzle, ami nem állt össze az agyamban. Négy évig bírta az idegrendszerem, aztán puff, pánikbetegség, szorongás, nem mertem a kapun kívül menni" – mondta.

Molnár Anikó nemrég megszólalt az orosz-ukrán háborúról is, de visszaemlékezett Bochkor Gáborral való párkapcsolatára is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.