Som-Balogh Edina megnyitotta első kiállítását, melyen saját festményeit mutatta be. 

Nem volt titok, hogy mire készül a Barátok Közt egykori sztárja. Tavaly nyáron megírtuk, hogy Som-Balogh Edina beiratkozott egy digitális festészeti tanfolyamra, és már akkor is egy önálló kiállításról álmodozott.

Forrás: www.schlovicskokatamakeup.hu

Edina már gyerekként is rajzórákra járt, és gimnáziumi évei alatt sem hagyott fel a festészettel. Édesanyja egyszer feltette neki a kérdést, hogy mikor lesz kiállítása, és vajon látni fogja-e még, de végül már nem élhette meg, két évvel ezelőtt elhunyt. Edina a tragédia után másnap leült egy üres vászon elé, és azóta folyamatosan fest, hogy teljesíthesse édesanyjának tett ígéretét.

"Kérdezzük meg a bennünk élő gyermeket, hogy mire vágyik, milyen álmai vannak. Én most
lehajoltam a bennem élő kislányhoz és látom, hogy mosolyog. Boldog, mert beváltottam a neki és az édesanyámnak tett ígéretemet" - mondta Edina a megnyitón.