Válságba került Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolata: "Figyi, jobb lenne külön"

Forrás: Origo -
Csobot Adél párkapcsolat Istenes Bence párkapcsolati válság segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Istenes Bence és Csobot Adél még külső segítséget is igénybe vett annak érdekében, hogy megmentsék a kapcsolatukat.

Korábban már többször felmerült a pletyka, hogy válságba került Csobot Adél és Istenes Bence házassága. Most az IstenEst legújabb adásában a műsorvezető elismerte, hogy valóban volt olyan, amikor felmerült bennük, talán jobb lenne külön utakon folytatni.

"Nagyon sokat beszélgetünk, a kommunikáció nagyon fontos. Hogy meg tudd osztani a gondolataidat, az érzéseidet a társaddal, hogy merj őszinte lenni, még akkor is, ha megbántod a másikat" – mondta Istenes Bence, aki tíz éve van együtt Adéllal. A párnak két gyermeke van, a 6 éves Nátán és a 3 éves Ádin.

Istenes Bence és Csobot Adél Forrás: Origo

Adél arról beszélt a műsorban, hogy egy kapcsolatot folyamatosan meg kell újítani, hiszen ahogy a felek változnak az idő múlásával, úgy a kapcsolatnak is le kell követnie ezt a változást.

"Úristen, hány kilépési pont volt..." – mondta Adél, amikor szóba kerültek a párkapcsolati mélypontok. Bence hozzátette, úgy gondolja, ha a gyerekeknek és a szülőknek is az a jó döntés, akkor sok esetben jobb kilépni egy boldogtalan párkapcsolatból.

"Nekünk is nagyon sok mélypontunk volt, amikor gondoltunk kiszállásra, hogy „Figyi, jobb lenne külön". Valahogy mégis a Jóisten azt akarta, hogy együtt maradjunk" - mondta Bence.

"Hát, meg mi azt akartuk..." – tette hozzá Adél.

Bence elmondta, hogy rengeteget dolgoztak és dolgoznak azon a mai napig, hogy működjön a párkapcsolatuk, és ha arról volt szó, külső segítséget is kértek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.