Kiderült: ide temetik Zámbó Jimmy édesanyját

Forrás: bors -
Zámbó Árpy Zámbó Jimmy temetés gyász Zámbó Anna Zámbó Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 9-én, két órakor a cinkotai köztemetőben vesznek végső búcsút szerettei, hozzátartozói és a Jimmy-rajongók Zámbó Jimmy édesanyjától.

Anna néni 96 éves korában hunyt el, halálhírét múlt csütörtökön jelentette be a család. Gyermekei, György, Tihamér, Marietta és Árpy szeretnének méltó módon megemlékezni édesanyjukról.

Zámbó Jimmy édesanyja, Anna asszony Forrás: bors

"Édesanyánk tisztességesen, méltóságteljesen élte az életét, nem véletlenül szerették őt a Jimmy-rajongók annyira, hogy mamának, anyunak szólították" – mondta a Blikknek Zámbó Árpy. "A temetése kapcsán egyetlen vágya volt mindig, hogy Cinkotán, a családi kriptában, az édesapánk mellett legyen eltemetve. Amikor kiment hozzá a temetőbe, mindig azt mondta: "Drága virágom, jövök hozzád!" Ezt a kérését tiszteletben tartjuk, ahogy azt is, hogy az egyházi énekek mellett a testvérem, Jimmy legszebb lírai dalai szólnak majd a temetésén."

Árpy azt is elmondta, hogy minden Jimmy-rajongót várnak a pénteki temetésre:

"Ez egy rendkívül szomorú esemény a családunkban, de tiszteletben tartjuk azt, hogy mennyien szerették édesanyánkat. Így mindenkit szeretettel várunk, ahogyan december 14-én, délután hat órára a Rózsák téri templomba is, ahol anyu gyászmiséjét tartjuk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.