Elhagyja az országot L. L. Junior - Nagy dobásra készül

Forrás: L. L. Junior, facebook -
Dominika L. L. Junior fellépés zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dominikára utazik L.L. Junior. A rapper azonban most nem csak pihenni megy, úgy döntött, kint élő barátjával közös vállalkozásba kezdenek. 

"Sándorral tizenhat éve vagyunk barátok. Ő jó ideje turistavezetőként dolgozik kint, különböző programokat szervez az ott nyaraló magyaroknak. Most pedig csinálunk egy közös befektetést: a Karib-tengeren hajóutakat szervezünk majd, ahol tradicionális kubai bachata zenekarral fogok fellépni hetente kétszer. Klasszikus magyar dalokat adunk majd elő különböző feldolgozásokban" - nyilatkozta a zenész.

Forrás: L. L. Junior, facebook

Hogy pontosan mikor utazik, nem tudni, ez attól is függ, hogyan tudnak megegyezni Körtvélyessy Kingával a válásuk részleteiről.

"A válóperünk január végére van kiírva, de most kértünk halasztást, mert szeretnék az ügyvédeink segítségével békés úton, bíróság nélkül megállapodni. Ha sikerül a halasztás és a peren kívül megállapodás, indulok is ki, minden ettől függ" - mondta Junior a Blikknek.

Junior néhány napja arról beszélt, legutóbbi koncertjük volt az utolsó, a Fekete Vonat nem lép fel többé együtt, a Budapest Park koncertet is lemondták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.