A Kemecsén volt párja mindkét szemét kegyetlenül kinyomó férfiról az orvosszakértők megállapították: pontosan tisztában volt azzal, amit tesz. Áldozatánál traumás kötődést, azaz Stockholm-szindrómát állapítottak meg. 

A szakértők szerint Gabriella egészen az utolsó pillanatig szerette volt párját és kötődött hozzá, holott folyamatos lelki és fizikai bántalmazásoknak volt kitéve. Az ő esetében a vizsgálatok Stocholm-szindrómát, azaz traumás kötődést állapítottak meg. 

A szakértői vélemény szerint a kemecsei rém végig tisztában volt azzal, amit teszForrás: Police.hu

Brutális támadójával kapcsolatban azt állapították meg, hogy tettét tudatosan követte el, minden mozzanatának mindvégig tudatában volt. 

A férfi, aki kis híján kioltotta volt párja életét, kinyomva annak mindkét szemét, így elvéve tőle a látását, fél a tiszalöki rabtársaitól:

"Nem akartam Tiszalökre kerülni, mert van ott nagyon sok haragosom" - mondta a tárgyaláson, ám a bíróság elutasította a kérelmét, az ügy pedig tárgyalással folytatódik. Hosszú évekre börtönbe kerülhet a kegyetlen erőszaktvő - derül ki a Tények riportjából.