testmozgás boksz Rihanna mozgás alakformálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rihanna tökéletes testét bizonyára sokan irigylik, de abba már kevesebben gondolnak bele, mennyi munka állhat amögött, hogy az énekesnő alakja olyan, amilyen. Nyilatkozataiból tudjuk, hogy számára a fittség nem csupán a szépséget jelenti, de ugyanolyan fontos az is, hogy a színpadon, éneklés és tánc közben is remek formában legyen.

A dögös énekesnő a bokszra esküszik, ami ugyan nem egy kifejezetten nőies sport,

Riri alakját nézve azonban rögvest megjön hozzá az ember kedve. A négyszeres nemzetközi bokszbajnok, Carlos Moreno nemrég egy angol lapnak elárulta, mit kell tenni annak érdekében, hogy az ember lányának olyan teste legyen, mint az énekesnőnek.

Rihanna, a bombázó Forrás: AFP, Lui Magazine

A szakember szerint először is nagyon fontos a kardioedzés,

ezért érdemes már kora reggel futással indítani a napot, mert ez nagyban erősíti az állóképességet, amire Rihannának is nagy szüksége van egy-egy koncerten.

A testi erőnlét és a stabilitás is lényeges szempont,

amit egy fitball segítségével bárki fejleszthet. Egy percig végezz rajta deszkapózt, vagyis plankinget, majd tarts két perc szünetet, és mindezt ismételd meg háromszor.

Nem csak Riri rajong a bokszért

Király Lindának korábban bevált ez az edzésmódszer, de Ryan Gosling is űzte ezt a sportot, amikor egy korábbi filmjére készült.

Végül keress fel egy edzőtermet, és vágj bele a bokszba, ahol a láb- és a karizmok egyaránt igénybe vannak véve, miközben rengeteg kalória ég el - javasolja a szakértő. A cél, hogy egy perc alatt minél többet bokszolj magad elé a levegőbe nyújtott karral, az az ideális, ha három perc alatt ötszázat tudsz ütni. Ha az segít, képzelj valakit magad elé bokszolás közben.

Forrás: Thinkstock

A rossz hír az, hogy aki valóban Rihanna példáját szeretné követni, annak heti 5-6 edzésre lesz minimum szüksége, de persze a boksz mellett más sportot is be lehet vetni, sőt az a jó, ha minél többféle mozgást végzünk. Kemény és kitartó munkára van szükség, aminek az eredménye nem egyik napról a másikra fog látszódni, de aki nem adja fel, az hamarosan maga is érezni fogja, hogy a teste szinte újjászületett.

Így maradnak formában a világsztárok

Mitől olyan karcsú és formás Jessica Alba? Mi Beyoncé őrülten kerek fenekének a titka? Korábban itt írtunk arról, hogy maradnak formában a legdögösebb sztárok.

5 apró, de hasznos dolog, amit minden nap megtehetsz az egészségedérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20150921-5-apro-de-hasznos-dolog-amit-minden-nap-megtehetsz-az-egeszsegedert.htmlNem is hinnéd, mennyit javulhat az egészséged, erősödhet az immunrendszered, és mennyivel jobb lehet a kedélyállapodot, ha minden nap egy pár perccel többet szánsz csak magadra! Íme 5 apróság, amik első hallásra pofonegyszerűen megvalósíthatóak, a hatásuk pedig nagyon is érzékelhető lesz! Ez Zsír!--Izmos bicepsz, formás kar - Katus Attila tippjeihttp://www.life.hu/ez-zsir/20150921-izmos-bicepsz-formas-kar-katus-attila-tippjei.htmlNem csak a férfiak szeretnének formás, feszes karokat - ez a nőknek is legalább olyan lényeges. Katus Attila tippjei következnek. Ez Zsír!--A kelbimbó és az alma a fogyás kulcsa?http://www.life.hu/ez-zsir/20150924-egyes-zoldsegek-es-gyumolcsok-jobban-fogyasztanak.htmlHarvardi kutatók a bogyókat, az almát, a körtét, valamint a keményítő nélküli zöldségeket, a szójababot és a kelbimbót ajánlják fogyni vágyóknak. Mondjuk is, hogy miért! Ez Zsír!--Tenni kell azért, hogy sportoljon a gyerek - Katus Attila tippjeihttp://www.life.hu/ez-zsir/20150921-tenni-kell-azert-hogy-sportoljon-a-gyerek-katus-attila-tippjei.htmlA mozgást nem lehet elég korán kezdeni: Katus Attila megmutatja, hogyan lehet rávenni a kicsiket a rendszeres mozgásra. Ez Zsír!--Leteszteltük Norbi vadonatúj édességét! Íme, az őszinte véleményhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150918-sutiteszt-mennyire-telitett-el-hogy-izlett-az-update-3r-revolution-termekcsaladja.htmlA fogyókúrák egyik legszörnyűbb része az, amikor nélkülözni kell a finomságokat, ez pedig minden édesszájú embernek komoly gondokat okoz. És itt jön Norbi vadonatúj termékcsaládja, ami arra hivatott, hogy jelentősen csökkentse az étvágyat. Kíváncsiak voltunk, tényleg beváltja-e a hozzáfűzött reményeket; a Life.hu csapata letesztelte a kakaós, meggyes és túrós párnákat. Íme, a vélemények!Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.