Vicces jógapercek Bebével – jógaórára vittük az énekest

Bebe nevetés boksz Abebe Dániel jóga sport vicces edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mosolygós énekest, aki nemrég drasztikus fogyókúrán esett át, jógaórára invitáltuk, ahol többet nevettünk, mint izzadtunk.

Bebe hatalmas mosollyal és lelkesedéssel toppant be a jógaórámra, és biztosított afelől, hogy vele nehéz dolgom lesz. Természetesen nem ijedtem meg a kihívástól, de egy idő után be kellett látnom, ez az óra nem az ászanákban való elmerülésről fog szólni.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Négyévesen kezdtem sportolni, mert a szüleimmel olyan szolgálati lakásban laktunk, amelyhez egy pici medence és edzőterem is tartozott. Folyamatosan a vízben voltam, és megszerettem az úszást, aztán 7 éves koromban vízilabdázni kezdtem, és ez egészen húszéves koromig tartott,

akkor mehettem volna a válogatottba, de inkább a zene mellett döntöttem"

- kezdte Bebe, aki ezek után egy keményebb sportágba is belekóstolt.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Az angol rögbit nagyon kedveltem, bár folyamatosan összevissza vertük egymást,

az amerikai foci ahhoz képest egy parádé, mert a rögbiben nincs semmi védőfelszerelés rajtunk, és úgy kapjuk az ütéseket. Később, miután volt egy komoly balesetem, abbahagytam a sportot. Majd amikor a Sztárboksz nevű műsorban szerepeltem, nagyon megtetszett az ökölvívás, és azóta is bokszedzésekre járok.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Nehéz dolgod lesz velem a jógaórán, mert kötöttek az izmaim, és mivel sosem kíméltem magam, tele vagyok hegekkel, összeforrt csontokkal, így a hajlékonyság nálam szóba sem jöhet"

– próbált Bebe ijesztgetni, de végül a napüdvözlet gyakorlatsort sikerült az énekesnek kiviteleznie. Igaz, az egyensúlygyakorlatok nevetésbe fulladtak, de ezt sem bántuk, hiszen egy jó mosoly is ugyanolyan felszabadító, mint bármelyik nyújtás utáni lazítás.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Egyébként többször megfordult a fejemben, hogy ki kellene próbálni a jógát, de végül egy Buddha-meditációra jutottam el.

Legnagyobb meglepetésemre azon a programon egy órát tudtam lótuszülésben elmélyedni.

Azóta is időnként leülök, és csendben magammal töltök egy kis időt, ilyenkor megszűnik számomra a világ" – tette hozzá Bebe, akit a gyakorlás után faggattam egy kicsit a tapasztalatairól.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„A jóga számomra nagyon lassú, mivel én egy pörgős ember vagyok, nem tudok sokáig egy pózban maradni, mert már haladnék tovább. Az viszont érdekes, hogy sok olyan izmot fedeztem fel, amiről azt sem tudtam, hogy létezik.

A meditáció, amit említettem, az más volt, mert akkor transzba estem, és úgy éreztem, mintha kiléptem volna a saját testemből,

ezért észre sem vettem, hogy eltelt egy óra. A jóga arra is megtanít, hogy lenyugodjon az ember, de számomra ez még nehéz" – magyarázta Bebe, akit a hitről, a spirituális útkeresésről is kérdeztem.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

„Azt gondolom, nem szükséges egyházhoz tartozni, hogy hívő legyek. Hiszem, hogy energiák mozgatják a világegyetemet, de nem kötném nevekhez. A buddhista meditáció nagyon tetszett, ha választani kellene, a buddhizmus áll hozzám a legközelebb.

Megnyugodni akkor tudok, amikor az autóban utazom, vagy színpadra lépek az együttesemmel, a Bebe and the Change-el, mert ilyenkor átengedem magam a zenének, és belekerülök egy transzállapotba, ami teljesen feltölt.

Így jógáznak a Life.hu-val a sztárok

A Barátok közt sztárját, Józan Lászlót fejre állítottuk, Szinetár Dóra profi módon mutatta be az ászanákat, Molnár Andi lement nekünk spárgába. Sarka Katán csavartunk egyet. Som-Balogh Edina még a legnehezebb jógapózban is remekül érezte magát. Sugár Berci átvette az irányítást, és mi tanultunk tőle új ászanákat. Vásáry Andréval napsugaras jógaórán nyújtottunk és lazítottunk. Aleskával lebegtünk a föld felett. Szekeres Nóri tökéletes jógaalkat, és ezt be is bizonyította nekünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.