kihíváséve2016 kihívás október logikai játék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A húsmentes hónap után ezúttal az elménkre helyezzük a hangsúlyt, és októberben megfogadjuk, hogy mindennap táblajátékokkal játszunk.

Manapság már gyermekkorban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a különböző készségfejlesztő- és a már kissé komplexebb logikai vagy táblajátékokra. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy azoknak a tulajdonságoknak a fejlesztése, amelyekre ezek a játékok kifejezetten jók, felnőttkorban is nagyon fontos.

Forrás: giphy.com

Hiszen fejlesztik a feladatmegoldó képességet, segítik az összefüggések felfedezését, a másokkal játszott táblajátékok fejlesztik az érzelmi intelligenciát, például a nyertes, vesztes helyzet kialakulásával, és az önismerethez is sokat hozzáadnak.

Ezért nagyon ajánljuk, hogy az egyedül játszható logikai játékok mellett (szudoku, madzsong) próbáljátok ki a többen játszható táblajátékokat is. Ez annyiban különbözik egy átlagos társasjátéktól, hogy nem a szerencsefaktor vezeti a játék menetét, hanem stratégia felállítására, előregondolkodásra van szükség. Rengeteget lehet tanulni a fair playről és a szabályok követéséről, ami a kapcsolatokban is fontos tényező. Ezek a fejleszthető tulajdonságok kiválóan alkalmazhatók az élet minden területén. Úgyhogy tarts velünk októberben is!

Zsírégető ételek fogyókúrázóknak – Duplázd meg a sikert!http://www.life.hu/ez-zsir/20160928-zsirgeto-etelek-fogyokurazoknak.htmlDiétázni nem könnyű dolog, ám akadnak olyan zsírégető ételek, vagy éppen italok, amelyek segítségével megduplázható a siker. Íme, néhány szuper tipp! Ez Zsír!--Feketén, habosan, tejjel, mindenhogy imádjuk! Ma van a kávé világnapjahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160928-ma-van-a-kave-vilagnapja-ezert-szeretjuk.htmlEl sem tudnánk képzelni nélküle a napjainkat, mert nyugalmas perceket biztosít, mert elképesztően finom, mert százféle variációban el lehet készíteni, mert feldob. Igen, ez a kávé, aminek ma ünnepeljük a világnapját. Ez Zsír!OrigoBélbaktériumok okozzák a gyerekek elhízását? http://www.life.hu/ez-zsir/20160927-belbakteriumok-okozzak-a-gyerekek-elhizasat.htmlEgy nemrégiben közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a túlsúlyos gyerekek és tinik emésztőrendszerében másféle baktériumok élnek, mint egészséges súlyú kortársaikéban. A szakemberek abban bíznak, hogy az új ismeretek fényében ezeket a baktériumfajokat közvetlenül megcélozhatják, és ezáltal segíthetnek az elhízás megelőzésében, illetve korai fázisban történő kezelésében is. Ez Zsír!--Instagramra fel! Budapest, a sportok városahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160926-a-sportos-budapest-az-instagram-felhasznalok-szemen-keresztul.htmlBudapest kétségtelenül a sportok városa: megannyi lehetőséget kínál a sportok szerelmeseinek. Ha nem tudnád, mit sportolnál legszívesebben, inspirálódj az Instagramról, és légy kreatív! Ez Zsír!--Sötét reggelek, szél, nyirkos idő – Őrizd magadban a meleget jógával!http://www.life.hu/ez-zsir/20160923-igazitsd-a-gyakorlasod-az-oszhoz-joga-nyirkos-szeles-idoben.htmlAz évszakváltás látványos változást hoz a természetben, és a megváltozott körülmények hatnak az emberi szervezetre. A folyamat néha megvisel minket, és nyomot hagy a hangulatunkon is. A tested talán fejfájással, nyugtalansággal, álmatlansággal, ízületi fájdalommal, emésztési anomáliákkal, bőrszárazsággal küzd, de ne hagyd magad! Vedd számba inkább, hogyan segíthet enyhíteni a tüneteidet a jóga és orvosi háttere, az ajurvéda. Ez Zsír!Origo„A hús elhagyása nem megszorítás, hanem egy új világ felfedezése” – Ezért ne add fel a szeptemberi kihívásthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160921-kedvenc-vega-szakacsaink-kedvenc-receptjei-avagy-ezert-ne-add-fel-a-szeptemberi-kihivast.htmlA kihívás évének szeptemberi próbája a húsmentes hónap. Ha már éppen feladnátok, semmiképpen ne tegyétek. Hogy miért? Kedvenc vega szakácsainkat kérdeztük arról, hogy miért éri meg akár csak egy hónapra is kipróbálni a vega étkezést, ráadásul még egy kedvenc receptjüket is megosztották velünk! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.