Ezt eszik Hollywood legdögösebb celebjei 1. rész

egészség egészséges életmód étkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerencsére Hollywood sem csak a külsőségekről szól, sokan komolyan veszik az egészséges életmódot, és nemcsak azért döntenek mellette, mert ezzel bombaformába kerülhetnek, hanem azért is, mert valóban fontosnak tartják, hogy fittek, energikusak, egészségesek legyenek. Nézzük, mire esküsznek kedvenc sztárjaink!

Rihanna

Az énekesnő négy főtt tojással és egy pirítóssal indítja a napot, majd mindg eszik egy tál gyümölcsöt is: ananászt, mangót vagy papaját. Hetente egyszer viszont csak egy forró citromos vizet iszik, mellé pedig ananászt és tojásfehérjét fogyaszt a nap első étkezéseként.

Rihanna négy főtt tojással és egy pirítóssal indítja a napot Forrás: AFP, Thinkstock

Kate Becksinsale

A színésznő nagyon sokáig volt vegetáriánus, a 2001-es Pearl Harbor forgatása alatt viszont étrendet váltott. "Egyszerűen nem volt elég energiám a forgatáshoz, az edzőm ezért azt mondta, hogy halat és csirkét is kellene ennem. Így is tettem, és ettől kezdve nem voltak hasonló problémáim" - nyilatkozta korábban a színésznő, aki ugyan már nem is állt vissza a vega étrendre, de ma is rengeteg zöldséget fogyaszt a fehér húsok mellett.

Kate Becksinsale-nek azt mondták, halat is kellene ennie Forrás: AFP, Thinkstock

Blake Lively

Második gyermeke születése után speciális étkezéssel nyerte vissza alakját a bájos színésznő. A clean eating híveként sok nyers ételt fogyaszt, a mesterséges adalékanyagokat pedig kerüli. Blake kedvenc étele egyébként a vegyes zöldségsaláta, a quinoa, a csirke tikka masala jázmin rizzsel és a szezámmagos lazac.

Blake Lively kedvenc étele a quinoa Forrás: AFP, Thinkstock

Jennifer Lawrence

Kedvenc színésznőnk a természetesség híve. Imádja a zöldségeket és gyümölcsöket, de semmilyen ételt nem vet meg, ami tiszta forrásból származik. Jennifer naponta fogyaszt gyógyteákat is. A vörös szőnyegre lépés előtt is kamilla vagy gyermekláncfű teát iszik, ami oldja a stresszt. Ezen kívül pedig a vízhajtó hatásuk miatt is fogyasztja a teákat, amik így segítik a méreganyagok kiürülését.

Jennifer Lawrence imádja a zöldségeket és gyümölcsöket Forrás: AFP, Thinkstock

Mi Jennifer Lawrence tökéletes alakjának titka? Az edzője elárulta!

Jennifer Lawrence közismert arról, hogy ellenzi a különféle fogyókúrákat, és többször felszólalt már az ellen, hogy az ideálisnak vélt testképet ráerőltessék minden nőre. Ennek ellenére természetesen ő is törekszik az egészséges életmódra, és arra, hogy fitt és szép legyen a forgatásokon és a vörös szőnyeges eseményeken. Az Oscar-gálán is sikerült legjobb formájában mutatkoznia, nem csoda hát, hogy sokakban felmerült a kérdés: hogyan csinálja?

Christie Brinkley

A 63 éves modell már jó ideje arról legendás, hogy több évtizedet, akár 30 évet is letagadhatna a korából, így érdemes megfogadni étkezési tippjeit. Christie egy pohár meleg vízzel kezdi a napot, amibe egy fél citrom levét, egy kis kanál mézet és egy kis kanál cayenne borsot kever.

Érdemes megfogadni Christie Brinkley étkezési tippjeit Forrás: AFP, Thinkstock

Carrie Underwood

Az énekesnő a vegán életmód híve, ráadásul általában magának készíti el a vegán fogásokat. Az egyik kedvence a babos, tofus zöldséges burger. Ezen kívül a zöld smoothiekat is imádja. A kalóriabevitelt különösebben nem számolgatja, inkább csak arra figyel, hogy a szénhidrátokat milyen formában viszi be a szervezetébe.

Carrie Underwood egyik kedvence a babos, tofus zöldséges burger Forrás: AFP, Thinkstock

Hilary Duff

A színésznő szinte minden reggelt zabpehellyel indít, amit egy marék mandulával szeret legjobban. Ebédre a fehérjében gazdag főfogás mellé mindig eszik salátát, vacsorára pedig imádja a grillezett ananászt.

Hillary Duff mindig eszik salátát Forrás: AFP, Thinkstock

Natalie Portman

A színésznő sok helyen elmondja, hogy a vegán étrend abszolút kielégítő, minden fontos tápanyagot tartalmaz. Natalie egyébként imád főzni és kísérletezni a különböző alapanyagokkal. A kedvenc étele a hummusz, egy korábbi interjúban erről úgy nyilatkozott, hogy a saját testsúlyának megfelelő mennyiséget képes megenni belőle naponta.

Natalie Portman kedvenc étele a hummusz Forrás: AFP, Thinkstock

Sokkoló celebdiéták, amiket soha ne próbálj ki

Elképesztő, mi mindenre képesek a celebek, hogy jó formába kerüljenek egy-egy szerep vagy fellépés kedvéért. Ezeket a drasztikus diétákat mi bizony senkinek nem ajánljuk. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Sikertörténet! 25 kilót fogyott, és aerobikedző lett Eszterbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170518-sikertortenet-roka-eszter-eletmodvaltassal-fogyott-25-kilot.htmlAz agyament diétáknak, a jojó effektusnak és a mozgásszegény mindennapoknak mondott búcsút Róka Eszter, amikor elhatározta, hogy életmódot vált. Azóta aerobikedző lett a 25 éves lányból, így már másokat is arra buzdít: válasszák az egészséges és boldog életet. Ez Zsír!OrigoHa már unod a szendvicset, tekerj egy tortilláthttp://www.life.hu/ez-zsir/20170510-ha-mar-unod-a-szendvicset-tekerj-egy-tortillat.htmlHabár szerintünk a szendvicsre nem lehet ráunni, ha igazán finom kenyérből és szuper krémekkel készítjük el, de ha mégis eleged lenne belőle, akkor változtass a formán. Ez Zsír!ThinkstockMiniszoknyában mutatták meg alakjukat a plus size lányokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170517-miniszoknyas-plus-size-lanyok.htmlHa valaki nem az átlagos 36-38-as méretnek megfelelő testalkatot képviseli, akkor a társadalom felől érkező megszorításoknak kell megfelelnie a divat terén is. Például a miniszoknya is olyan viselet, amit leginkább egy magas, vékony lányon tudunk elképzelni. Ezzel a diszkriminációval akarnak leszámolni azok a hétköznapi lányok, akik igenis megmutatták, hogy a miniszoknya mindenkié, aki tudja viselni. Ez Zsír!--3 egyszerű és nagyszerű reggeli banánnalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170510-3-egyszeru-nagyszeru-es-egeszseges-reggeli-banannal.htmlA banán ideális reggeli, nemcsak azért mert finom, hanem mert kiváló energiaforrás, tele van vitaminnal, ásványi anyagokkal, például káliummal, valamint az emésztést segítő rostokkal. Íme, három nagyon egyszerű recept, amivel jól indul majd a napod! Ez Zsír!ThinkstockJól ismert sportok elképesztően bizarr változataihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170511-az-altalunk-is-jol-ismert-sportok-elkepesztoen-sokkolo-valtozatai.htmlHa unod a jól megszokott, már-már túlságosan is normális sportokat, akkor inspirálódj ezekből az agyament feltalálásokból, hátha valamelyiket szívesen kipróbálnád. Ez Zsír!--Hogyan vedd rá magad a zöldségfogyasztásra? Eláruljuk!http://www.life.hu/ez-zsir/20170505-igy-vedd-ra-magad-a-zoldsegfogyasztasra.htmlA zöldségek az egészséges életmód alapkövei. Olyan élelmiszerek, amelyek rengeteg rostot, vizet, ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmaznak. Minden egyes étkezésünk alkalmával kellene zöldséget enni az egészségünk érdekében, sokaknak azonban ez nehezére esik. Pedig csak egy kis odafigyelést igényel, hogy teljesítsük ezt az alapvető feltételt. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.