A szakértők szerint van ideális időszak a házasságkötésre

szerelem életkor házasság párkapcsolat
Egyesek már húsz évesen megtalálják a másik felüket, másoknak ez jóval tovább tart. Az élet alakítja a dolgokat, nem mi dönthetjük el, hány évesen akarunk oltár elé állni. Szakértők szerint azonban erre is van egy ideális életkor.

Az esküvő megtervezése számos tényezőtől függ. Az első és legfontosabb természetesen az, hogy megtaláljuk azt a személyt, akivel le szeretnénk élni életünket, és akit szeretni fogunk jóban-rosszban. Nincs biztosíték arra, hogy fiatalon találjuk meg a másik felünket. Egyesek ugyan leélik az életüket azzal, akihez a húszas éveikben hozzámentek vagy elvettek, mások viszont jóval később találnak rá életük szerelmére.

esküvő, jegygyűrű
Létezik ideális kor a házassákötésre
Forrás: Shutterstock

Mivel minden egyén és kapcsolat különbözik, nem lehet általánosítani és mindenki számára ugyanazt az életkort javasolni a házasságkötésre. Ha huszonévesek vagyunk, de még nem találkoztunk azzal a személlyel, akivel megosztanánk az életünket, akkor nem szabad oltár elé állni, csak azért, mert ez az elvárás. Nincs értelme elkapkodni a dolgot, ez később - akár már a gyermeknevelés közben is - váláshoz vezethet. Ha viszont idősebb korban találjuk meg azt, akivel együtt szeretnénk lenni, ne aggódjunk az életkorunk miatt: a valódi szerelemhez senki sem lehet túl idős.

A Borsonline azt írja a Mirror cikke alapján, hogy meg lehet határozni egy életkort, ami a legideálisabb házasságkötésre. Azok a párok, akik 28 és 32 év közötti életszakaszukban házasodtak, kisebb valószínűséggel váltak el, mint azok, akik később vagy korábban álltak oltár elé. Ebben az életkorban vagyunk a leginkább megfontoltak, anyagilag stabilak, valamint érzelmileg is a legalkalmasabbak a családalapításra és a gyermeknevelésre.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.