Pórázon sétáltatták a 3 éves gyereküket – Botrány lett az Instagram videóból

Shutterstock - Alexandr Grant
gyereknevelés szülő gyerek
Gyerek pórázon? Világszerte óriási vitákat vált ki a kérdés. Nem véletlenül lett hatalmas felháborodás egy anya Instagram videójából, bár állításuk szerint a kisgyerek játékként fogta fel.

Egy kanadai család New York-i kirándulásuk során pórázra fogta a 3 és fél éves fiukat, és ezt fel is vették. Azóta a házi videó botrányként robbant az Instagram-on. Az anya igyekezett megmagyarázni a helyzetet. Szerinte ezzel csak a gyereküket óvták. 

gyerek, póráz
Egy eltévedés elleni, rövid, karpántos pórázt is fejlesztettek már gyerekeknek
Forrás: Shutterstock

Miért került póráz a gyerekre?

Az anya elmondása szerint, azért használtak pórázt, mivel a gyerek rendkívül energikus, és attól féltek a férjével, hogy a zsúfolt helyeken elkóborol vagy eltéved. Állítása szerint a kisfiú élvezte, és kalandként fogta fel a helyzetet. Azt játszotta, hogy ő egy seriff, és a szülei pedig a foglyai. A nő elmesélte, hogy kétféle pórázt használtak egy rövidebbet a zsúfolt helyeken, és egy hosszabbat a nyílt tereken. 

A gyerekpóráz

A gyerekpórázok, vagy hivatalosan nevén gyerekhámok az utóbbi időszakban világszerte elterjedtek. Kifejezetten óvodáskorúak számára ajánlják, de egyes vélemények szerint a leggyakrabban a hiperaktív vagy autista gyerekek speciális felügyeletét is segíthetik. Az eredetük a 19. századra vezethető vissza, amikor úgynevezett vezetőzsinórt használtak a járni tanuló babák megsegítésére. Ezek biztonsági hevederekké fejlődtek, amik pedig az 1940-es években az Egyesült Királyságban és az USA-ban rendkívül népszerű eszközökké váltak.

Az egyik legmegosztóbb kérdés

Talán kijelenthető, hogy a gyerekhámok használata a világon az egyik legmegosztóbb téma. Nemcsak a szülők, hanem a szakemberek is vitáznak róla. Sokan azt mondják biztonságos, mert a gyerek nem szalad el, és nem történhet vele például baleset, de az ellentábor szerint pedig maga a heveder is okozhat sérüléseket. 

A fizikális egészség szempontjából, a hám támogatói szerint segíthet a gyerek fizikális fejlődésében, ha még a járása nem tökéletes, az ellenzők pedig arra azonnal rávágják, hogy egyes szülők a saját gyerekünknek okoznak fájdalmat, amikor rángatják, vagy vonszolják.  

Megoszlanak a vélemények a nevelési szempontból is, mert akik az eszköz mellett állnak ki, azzal érvelnek, hogy a gyerek így biztonságosan megismeri a potenciális veszélyeket, és a szülő számára is könnyebb az oktatás. Az ellenzők, köztük több pszichológus is azt mondja, hogy a gyerekhámok a lusta nevelést tükrözik, fizikai korlátozást használva tanítanak a szülők, ahelyett, hogy tekintélyükkel a 21. századi modern nevelési módszerekkel követelnék meg a fegyelmet, és állítanák fel a szabályokat.

A meseolvasás 8 előnye: nem csak a gyerekeiddel, magaddal is jót teszel, ha elmerülsz a varázsukban5 dolog, amiből a tanárok azonnal leszűrik, milyen nevelést kapott a gyerekedTerapeuták rántották le a leplet: ezeket utálják a gyerekek legjobban a szüleikben

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.