Szeretet a sérelmeken túl: ezért a karácsony a legjobb idő a kibékülésre


Számos mesében olvashatunk viszálykodó testvérekről, gyermekét kitagadó királyról, folyton marakodó szomszédokról. E történetek szereplői letérnek a szeretet és a harmónia egyenes útjáról, s helyette a lélek háborgásának kacskaringós ösvényét választják. A hétköznapi élet is tartogat olyan nehéz helyzeteket, amelyek könnyen beszippanthatják az embert és a marakodás, mi több, a gyűlölködés erői lehetnek rajta úrrá. Van, aki könnyen megbocsát haragosának, mert nem képes hordozni az ellenséges gondolatok és érzések generálta lelki fájdalmat. Mások viszont nem egykönnyen szabadulnak ki ebből a – valójában saját maguk által kreált – börtönből. Van, hogy éveken, sőt évtizedeken keresztül sem képesek megbocsátani annak, aki egykor megbántotta őket. Hogy miért, annak sok oka lehet, ez azonban nem igazán lényeges, sokkal fontosabb az, hogy miért érdemes fátylat borítani a múltra és új, tiszta lapot nyitni a kapcsolatban. A karácsony minden évben eljön, hívogatón a megbékélésre, az egymásra találásra, ami alkalmat ad a családi viszályok elsimítására.

Érdemes élni az ünnep adta lehetőséggel, mert minél inkább halasztódik a kibékülés, annál nehezebben veszi rá magát az ember arra, hogy kezdeményezze azt. Halogatja-halogatja, míg egyszer csak azt veszi észre, hogy eltelt az élet, a halálos ágyán fekszik, s a búcsúzást beárnyékolja e súlyos lelki teher. Ott, a számvetésnél döbben rá, hogy elmentek az évek-évtizedek, amit békében, egymást szeretve is eltölthettek volna.
A családi vagy a baráti viszály olyan, mint egy rossz fog, amit, ha nem kezelnek időben, akkor eltályogosodik, begennyed, és irtózatos fájdalmakat tud okozni. Sok lelki fájdalmat spórolhatunk meg, ha megbocsátunk a haragosunknak. A kölcsönös megbocsátás – ami a legszerencsésebb végkimenetel – egy belső folyamat, amelyre mindkét félnek meg kell érnie. Előfordulhat, hogy a másik fél nem akar békülni, ez esetben legyünk türelmesek, de ne várjuk el, hogy megbocsásson, kizárólag a saját lelki folyamatainkra koncentráljunk. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a kibéküléshez, szükséges a kialakult helyzet elfogadása. Ebben az alábbi gyakorlatok segítenek.
A megbocsátást megkönnyítendő tekintsünk rá a kettőnk közt történtekre úgy, mintha egy filmet néznénk, aminek a két főszereplője nem mi vagyunk. Így, bizonyos távolságból szemlélve az eseményeket, sokkal objektívebben, kevésbé az érzelmeink által vezérelve láthatjuk magunkat.
Az is segíthet megérteni a másik ember viselkedését, gondolkodásmódját, érzelmi megnyilvánulásait, ha képletesen beleülünk az ő székébe. Ezt el is játszhatjuk úgy, hogy két széket egymással szemberakunk, egyikre leülünk, majd átülünk a másik székbe és figyelünk, milyen érzések, gondolatok támadnak bennünk ekkor.
Idézzük fel magunkban azokat az élethelyzeteket, pillanatokat, amikor megláttuk – vagy ha eddig nem, akkor most –, megláthatjuk benne azt, ami jó, ami különleges, ami csodálatra méltó. Például lehet, hogy nagyon agresszív tud lenni, de a sok energiáját építő módon is fel tudja használni, rendszeresen focizik a gyerekeivel, akik nagy örömmel rúgják vele a bőrt és egyre ügyesebbek ebben a sportban. Amikor a kettőnk között kialakult helyzetre gondolunk, a harag, a neheztelés lehúzó erőit próbáljuk felülírni megértéssel, elfogadással, s ehhez kiindulhatunk például ezekből a felfedezett jó tulajdonságokból.
Fogadjuk el, hogy az az ember, aki valamikor megbántott minket, az adott helyzetben, lelki és tudati fejlettségének megfelelően kizárólag úgy tudott megnyilvánulni, úgy tudott viselkedni akkor, ahogyan tette, hiszen erre volt képes többre. Valószínűleg maga is híján volt a belső harmóniának, ezért képtelen volt a külvilágban megjeleníteni azt.
Bármit tettünk, mondtunk vagy mulasztottunk el megtenni, elmondani az adott helyzet(ek)ben, bocsássunk meg önmagunknak is. Hiszen mi is csak úgy tudtunk viselkedni, ahogyan éppen képesek voltunk rá, akkor, ott, abban a pillanatban. A bántó szavak mögött igazságok is rejtőzhetnek. Az elrettentő csomagolást lehántva találhatunk olyan megállapításokat, amelyek megfontolandók lehetnek. Ezeket sok esetben azért nem vagyunk hajlandók észrevenni, mert a rájuk rakódó vélt vagy valós sérelmek elfedik őket. Amikor eljutottunk az elfogadáson keresztül a megbékéléshez, a következő fokozatban már a „szív erőit” is bevethetjük. A kapcsolatunk gyógyításához szeretet küldésével is hozzájárulhatunk. Gondoljunk az illetőre szeretettel és képzeljük el, hogy örömmel fogadja ezt az ajándékot.
Ha már elültek a bennünk dúló viharok és béke költözött a helyükre, akkor érdemes megbeszélni egy találkozót, ha lehet, még az ünnep előtt. Készüljünk fel rá, gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani. Fontos, hogy ne legyenek elvárásaink a találkozó eredményességével kapcsolatban, örüljünk annak is, ha csak egy lépést sikerült előrelépnünk.
Ha együtt töltjük a karácsonyt, egy kedves békülési szertartással is gazdagíthatjuk az ünnepet. A karácsony attól fogva a kibékülésünk ünnepe is lehet. Az ajándékunk pedig az, amit a történtek során önmagunkról tanultunk, no meg az, ami a mesehősöké is, akik járják a maguk szenvedésekkel teli útját, míg a történet végére – ha megtanulják a sors leckéit – jutalmul elnyerik az áhított békét, boldogságot.
Ha együtt töltjük a karácsonyt, egy kedves békülési szertartással is gazdagíthatjuk az ünnepet. A karácsony attól fogva a kibékülésünk ünnepe is lehet.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.