Visszanyal az impala - pasiszemmel

Franco Marco

2011.01.06.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Hím oroszlánból sincs két egyforma, ahogy férfiből sem.Van például az a típus, aki egy laza mancslendítéssel elejti a zsákmányt, kicsit belekóstol, aztán a megtépázott párát futni hagyja. És van az áldozat, aki orvos helyett újabb marcangolásra vágyik. Hogy szerelmes, meglehet. Hogy hülye, nem vitás. Gusztus kérdése. Franco Marco szerint is.

"Kedves Marco!

A jelenlegi kapcsolatom előtt egy férfi volt az életemben. Csak egy egyéjszakás kalandnak indult, de elkövettem a legnagyobb hibát, és nemcsak a szüzességemet hagytam ott nála, hanem a lelkemet is. Beleszerettem. Annyira, hogy azóta sem éreztem ilyet senki iránt. Futottam utána, mint egy kislány. Mert az is voltam, csak a butábbik fajtából. Akárhányszor megalázott, elküldött, én mindig visszamentem hozzá. Teljesen kikészített. Csak húszéves voltam, de lelkileg negyvennek éreztem magam. Aztán 2 év után a legjobb barátnőm megelégelte és elküldött pszichológushoz. Az ő segítségével tudtam lezárni az egészet. Nemrég találkoztunk egy házibuliban, ahol nem volt a párom velem, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy szeret. Mindig is szeretett. Azt a beszélgetést azóta sem tudom kiverni a fejemből. Egy perc alatt visszatért minden régi érzés. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Hogy miért mondtam igent, fogalmam sincs. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy mit tegyek. Ezért a mondatért, amiért annyit "küzdöttem" adjak fel mindent? Vagy ne bonyolítsam az életem, és maradjon csak egy emlék? Az agyam tudja, hogy mit kellene tennem, de a szívem... Megint buta kislánnyá váltam?

Ildi"

Mi igaz abból, amit a pasi mond?

Kedves Ildi!

Pontosan látja, igen. Buta, megvezetett kislánnyá vált. Értenie kell. A vágyott férfi a hímek "szeretlek és egész életemben szeretni foglak, de soha nem lehetünk együtt, most nem tudom elmagyarázni miért, de igazából tök mindegy" alfajába tartozik. Van ilyen. Lehet beleszeretni, szenvedni tőle, belehalni, talpra állni, földre zuhanni, sírni, fájni, várni. Mindent lehet. Csak elhinni nem. A lényét. A könnyen kiforduló szavait. Mert mindegy, mit mond, neki csak a forma fontos. Hogy hasson a szava, pusztítson a gondolata. Széjjelszaggat az idea, amit ad, a gondolat, amivel áltat, az érzelem, amivel felőröl, az érzékiség, amelyre beteges a női vágy. Nincs kímélet, bedarál. Aztán ha elvette az erőt, büszkén körülnéz, kényelmesen elsétál. Ennyi. Néha morcosan hátraböfög egyet, hogy "most már legyen elég a hisztiből, mi kell még, amikor minden megvolt, mit ráncigálod a nadrágom szélét, te, érthetetlenség", utána lépked tovább. Nem kedveli a tönkretett lélek lázongásait. Fárasztja, untatja, nem érti a kínját. Nem érzi. Nem akarja. Ha már egyszer pofán vágta a zsákmányt - szóval, testtel, lélekkel -, kussoljon, a rángatózásból legyen elég. Nem hasad tovább. Se mára, se máskorra. Kész, vége, befejezve. Dühös a vad oroszlán, ha visszanyal az impala, miután elharapta a torkát. Persze, ha valahogy talpra áll szegény pára, elbotorkál, időt, erőt nem kímélve kikúrálja magát, szívesen tekinti a ragadozó édes prédájának újra. Kedves Ildikó. Elkerülendő a szétmarcangolást, tessék a vadászházban rostokolni kissé. Ha pedig ragadozó haverja végre szem elől téveszti, kerülje el messzire a szavannákat, kérem. Nem tesz jót a vérnyomásnak az állandó kergetőzés. Menjen inkább a sarkvidékre, ott nincs oroszlán. Csak pingvin. Az meg kit érdekel.

Üdv,
Marco

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!