Éjszakánként leveszi a fülét, úgy alszik - Bőrrákos lett a napimádó nő

napozás szolárium melanóma bőrrák fül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit Sue Riddell tizennégy éves korától hetente négyszer járt szoláriumba, és naponta 15 órát napozott anélkül, hogy gondoskodott volna a füle védelméről.

Tipp! Amy Winehouse élete képekben! Nézd meg képgalériánkat!




Northfoto
Northfoto

A birminghami kórház ápolónőjének most gumiból készült fülprotézise van, amit a koponyájához csavarozott titániumkerethez rögzítettek. "Most is tökéletesen hallok, de lefekvéskor le kell vennem az egyik fülemet" - meséli. Szörnyű volt elveszíteni a fülemet, féltem attól, hogy nézek majd ki, de életben maradtam, úgyhogy megérte az áldozat."

2009 júliusában az egyik kollégája vette észre a fülén a heget, és amikor szeptemberben még mindig nem múlt el, biopsziát végeztek rajta. Az orvos közölte, hogy melanóma. A rák továbbterjedésének megelőzésére 2009 novemberében műtéti úton eltávolították az érintett fület, és néhány héttel később gyógyultnak nyilvánították. Tavaly márciusban készült el a protézis, amely pontos mása az eredeti testrésznek. Háromhavonta kell kontrollra járnia, hogy ellenőrizzék, nem újult-e ki a rák.

Tipp! Képek a legcukibb újszülöttekről! Katt ide!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.