Testébe zárva él az agyérgörcs miatt lebénult édesanya

Nicola néhány nappal az eset előtt nyakfájdalomról panaszkodott, de ekkor még semmi komolyra nem gyanakodtak. Éjszaka aztán, amikor ki akart menni a fürdőszobába, összeesett, és összemosódó beszéde alapján férje sejtette, hogy súlyos problémáról van szó. A mentőautóban elveszítette az eszméletét. Az első négy hétben kómás állapotban volt, és tíz hétig lélegeztetőgépen kellett tartani. A vizsgálatok szerint úgynevezett locked in-szindrómában szenvedett, ami különösen szörnyű hírnek számított, mivel Nicola betegsége előtt köztudottan élénk, életvidám személyiség volt, aki imádta az életet és két kislányát.

Miután lekerült a gépekről, az asszony csak pislogással tudott kommunikálni családjával. Szellemileg teljesen ép maradt, mindenre emlékszik, még stroke-jára is, csak a mozgásra képtelen, ami rettentően frusztráló számára. Eleinte a férje által készített betűtábla segítségével próbált beszélni a családjával, aztán később átváltottak a számítógépre. Bár így is percekig tart egy-egy szó kibetűzése, legalább tud beszélni férjével és kislányaival.

Az asszony azt reméli, hogy a carlisle-i szanatóriumból visszatérhet otthonába, családja pedig gőzerővel próbálja előteremteni az ehhez szükséges többezer fontnyi összeget. Férje elmondta, hogy az egész házat át kell majd alakítani, de mindennél jobban szeretnék, hogy Nicola végre hazatérhessen. Az asszony a számítógép segítségével ismételgeti, mennyire szeretne már hazatérni, ezért nem adják fel a reményt.

Lányai minden nap elmennek édesanyjukhoz a szanatóriumba, és sok időt töltenek vele. Fésülgetik, kisminkelik és kifestik a körmét, és öleléseikkel próbálják tartani édesanyjukban a lelket. Édesapjuk nagyon büszke arra, hogy ilyen jól viselik a helyzetet, és ilyen fantasztikusan viszonyulnak beteg édesanyjukhoz.