"Színesebbek lettek a napok" - Rajzolással gyógyulnak a skizofrén betegek

Dr. Balczár Lajos pszichiáter, a rajz, az alkotás bizonyítottan jótékony hatásain felül a közösségi pszichiátriát helyezi előtérbe, és rendkívül fontosnak tartja azt, hogy a beteg emberek saját lakókörnyezetükön belül, a saját családjuk támogatása mellett is elfogadó légkörben tudják élni mindennapjaikat. Úgy, ahogy az méltányos, és jogosan jár minden embernek.

A rajztanfolyam ötlete is ezen elv mentén született, vagyis a cél elsősorban az volt, hogy kezeltek és egészségesek együtt vegyenek részt egy olyan programban, amely mindannyiuk számára ismeretlen terep, és hatalmas kihívás volt. Egy olyan felület, ahol közössé váltak az élmények, és az elsöprő siker, a diadal, ahogy beteg és nem beteg emberek ceruzái alól egyformán értékes alkotások kerültek ki, az is közös lehetett.

A pszichiáter véleménye szerint az egyik legnehezebb a bélyegeket, a negatív címkéket eltüntetni a pszichiátriai kezeltekről, hiszen a köztudatban minden pszichiátriai gondozott veszélyes, kiszámíthatatlan, akiktől félni kell. És persze jó három lépés távolságot tartani, nehogy árthassanak nekünk.

Ezekre a középkori, egyszerre nevetséges és szomorú előítéletekre cáfolt rá a rajztanfolyam is, ahol egy idegennek esélye sem volt első pillanatban felismerni a kezelteket. A rajzok pedig tovább bontották az előítélet korlátait. Ebben bíztak a Horgony Pszichiátriai Alapítvány munkatársai és Statkiewitz Pál is, akitől az ötlet származik, és aki támogatta, hogy a terápiás program megvalósulhasson.

"Számunkra különleges élmény volt az, hogy mintha felnőtt testbe zárt gyermeki tiszta lelkekkel találkoztunk volna. A tanfolyam alatt az a nyílt gyermeki megnyilvánulás volt az, ami más, szokatlan és végtelenül megható volt. Ha a rajzokat nézzük, az induló rajzoknál lehetett csak látni egy nagyon enyhe különbséget, hogy aki rajzolta, ott lehetnek sérülések bizonyos területeken, de a tanfolyam végére, a saját portrék készítésénél már semmi különbség nem látszott. A betegek között olyan ember is volt, aki egész életét kemény munkával töltötte, kemény volt a tenyere, az ujjai is, mégis tudta hozni azt a finomságot, ami a rajzoláshoz kell. Az elkészült rajzok pedig önmagukért beszélnek" - mondta el Bajczi Mariann, aki a tanfolyam szervezője és egyik vezetője is. Fontos volt számára ez az egyedülálló próbálkozás, mert biztos abban, hogy a szervezet és a lélek tüneteit gyógyítani lehet a rajzzal.

A tanfolyamon aktívan részt vett egy már nyugdíjban lévő főorvos is, dr. Veres Zsuzsanna, aki nemcsak kísérőként vagy megfigyelőként volt jelen, hanem maga is megtapasztalta, milyen rejtett képességeket tudunk a felszínre hozni a megfelelő technikával: "Én semmilyen értelemben nem orvosi minőségben voltam jelen a tanfolyamon, egy voltam a sok közül, aki először próbálta ki ujjai rejtett kreativitását, a rajzolást. Feladatom sokkal inkább az volt, hogy a közös élményben részt vegyek, hogy egy asztalnál ülve, együtt küzdjek, együtt próbálkozzak ugyanolyan lelkesen és kitartással, mint az esetleg velem szemben ülő kezelt. A kezeltek rajzait pedig nem tudtam, nem is akartam orvosi szemmel nézni, számomra csoda volt minden egyes elkészült alkotás, akár kezelt, akár egészséges ember készítette."

Zsolt 25 éves, súlyos depresszióval küzd, de azt mondja, a rajz segít felkelni az ágyból. Színesebbek lettek a napok. Többször van kedve levegőre menni, megmozdulni, mint valaha az elmúlt évek alatt.

Kata ötvenéves, és szemmel láthatóan küzdött a ceruzával. Akárhogy is mutatták neki, mindig fordított ívet rajzolt. Különösen a felülről indított, balra ívelő vonal nem ment neki. Küzdött, elszomorodott, de nem adta fel. Kitty, a rajztanfolyam egyik vezetője finoman, szavakkal irányította a kezét. Ha Kitty más rajzára figyelt, újra csak a másik oldalra sündörgött a Kata ceruzája. És akkor megláttam, hogy Kata csak mosolyt tud rajzolni, a szomorú ikon egyszerűen nem megy neki.

Kérdeztem, miért jött, mit szeretne vele kezdeni? Azt válaszolta, nem tudja, valamire csak jó lesz, de annak örül, hogy felébresztették a jobb agyféltekéjét.

Az egyik legizgalmasabb személyiségű résztvevő tagadhatatlanul András volt, egy 32 éves PR-szakember, aki körül alig 25 évesen összedőlt a világ. Hogy pontosan mi történt akkor vele, arról érthető okokból nem akart beszélni, de azt elmondta, hogy hét éve a nulláról kellett felépítenie magát. A trauma, ami érte, skizofrén és bipolár tüneteket egyszerre hozott felszínre, de tulajdonképpen egyiket sem lehetett tisztán diagnosztizálni, határmezsgyéjén helyezkedett el ennek is, annak is.

András szerint azonban nagy valószínűséggel a bekövetkezett törést előkészíthette az a helyzet is, hogy gyerekkorában a szülei elváltak, és pontosan akkor, amikor ő a legérzékenyebb kamaszéveit taposta. A gyógyszeres kezelés mellett azonban éppen szülei és párja szeretete és védelme volt az utolsó mentsvár. A gyógyszerek hatására azonban az addig izmos fiatalemberre felcsúszott 50 kg, amit szintén nehéz volt elfogadni, megbarátkozni ezzel a nehezebb testtel. Andrásból azonban árad a vidámság, érzékeny, okos, akivel jó szót váltani. Jó a közelében lenni.

Erre a speciális rajztanfolyamra azért jelentkezett, mert valamikor már voltak ilyen irányú próbálkozásai, de aztán az élet egyéb területre sodorta, és biztos megélhetést is akart teremteni. Most, amikor a betegsége mellett is sikeres vállalkozást irányít, érezte úgy, hogy szeretné újra próbára tenni magát. Én a harmadik napon találkoztam vele, és addigra már rengeteg sikerélmény érte őt is, a társait is.

Aznap portrét készítettek egy-egy ismert személyiségről, és az András által választott színésznő, Lucy Liu portréja szinte tökéletesen élethű lett. Ragyogott. András azt mondja, a sikerélményen túl különös dolgok kerültek felszínre benne: új látásmódot kapott ajándékba, nemcsak a papíron lettek élesebbek a kontúrok, a fekete, a fehér, de a valós életben is jobban és nagyon rövid idő alatt elkülönül a jó és a rossz, amelyre nagyobb bátorsággal, sokkal nagyobb magabiztossággal reflektál. És rendet teremtett az életében is. A munkasarok helyett, ahonnan évekig irányította a vállalkozását, egy kis irodát bérelt, hogy el tudja különíteni a magánéletét a munkától. Aztán kidobott minden kacatot, kilomolta a mindennapjait. Tágasabb térre vágyik, szélesebb perspektívára, és ezt a rajzolásnak köszönheti.