Illatminta Adonisztól - Így választ a nő pasit!

A valóság azonban kicsit más, és a természet bolondos boszorkánykonyhája képes egészen furcsa módon megkavarni az érzékeinket. Bizony az is könnyen meglehet, hogy a férfi, aki végül rohamléptekkel levesz minket a lábunkról, köszönőviszonyban sincs az ezerszer megálmodott ideállal.

De hát mi kell egy nőnek?

Szívesen hisszük azt, hogy ránk kevésbé vonatkoznak a természet törvényei, vagy ha igen, akkor azokat majd ésszel, rafinált módszerekkel megkerülhetjük, és úgy is az lesz, amit mi, emberek akarunk. Persze nem. Mert mi kell a nőnek? A nők - nagyon leegyszerűsítve a dolgot - három dologra támaszkodva tudják kiválasztani a számukralegmegfelelőbb partnertarra, hogy vele párosodjanak, esetleg a kiválasztottal családot alapítsanak, majd a születendő utódokat közösen felneveljék (e három persze nem feltétlenül függ így össze már manapság): 1. Erő (izmok, magasság, csontozat), 2. Szimmetria (arc és test), 3. Illat (a nagy hormonbomba).

Izomvadászat

Azt hisszük, hogy a nő a férfiakban (legyen szó "csak" szexről vagy éppen házasságról), elsősorban az erőt keresi, hiszen biztonságra törekszik, és úgy véli, hogy az erős férfi majd szépen megvédi őt minden bajtól. Így joggal gondolhatnánk azt, hogy a nő elsősorban azokat a pasikat részesíti előnyben, akiket a természet ragyogóan ellátott kar- és hátizmokkal, és markáns arcéllel áldott meg. A szerencsések aztán válogathatnak kedvükre, hiszen a nők egy része a fizikai erő szemmel látható jelei alapján fogja kiválasztani a számára legvonzóbb férfit. Meglepő módon azonban ez nem mindig van így. A gyengébbik nem tagjai közül sokan hatalmas lelkesedéssel bújnak ágyba olyan férfiakkal, akiket nem pincemély hanggal vagy hordónyi mellkassal áldott meg a természet. Teszik mindezt környezetük legnagyobb elképedésére, s hiába az ámulat, a nő, ezekben az esetekben is a természet törvényei szerint hozza meg döntését. Mindez még inkább igaznak bizonyulhat akkor, amikor a nő önmaga számára is deklaráltan csak szexet akar.

Szabályosan szép

Az igazság az, hogy a nő nem mindig és nem feltétlenül az erőt keresi. (Azt is.) Ám a szex egy nő számára a mai napig elválaszthatatlanul összefonódik az utód világra hozásának ösztönével, és olyan pasira is bukhat, aki az összes versenyző közül a legszabályosabb arcvonásokkal rendelkezik. Vagyis szexuális párválasztásunk második szempontja, hogy a pasi, úgy egészében legyen szimmetrikus. A szimmetria ugyanis felette áll a puszta erőnek, és az állatvilágból magunkkal hozott tapasztalatok alapján a tökéletesen szabályos egyed az egészséget képviseli, vagyis feltételezhetően olyan génkészlettel rendelkezik, amely szinte egyedülálló. És természetesen ha tökéletesen szabályos pasi nem is létezik, azért mi nők afelé kacsingatunk, amely a legközelebb áll az egészséges szépséghez. Ha másért nem, akkor a harmónia szeretete miatt.

Csukott szemmel

Mindennek látszólag kicsit ellentmondó lehet a harmadik szempont megrajzolása, amely szerint a nő az orra (szaglás) alapján választja ki párját. Ám mégsincs ellentmondás. Egy kutatás ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a verítékben megjelenő illatmolekulák képesek megjeleníteni a nők számára a férfi külső jegyeit. A kutatás során arra kértek fiatal lányokat, hogy verítékkel átitatott trikókat (előzetesen sportoló férfiak trikóit) szagolják meg, majd válasszák ki a számukra - az érzett szagminta alapján - a legvonzóbb partnert. Kiderült, hogy kivétel nélkül azoknak a trikóknak a tulajdonosai bizonyultak a legvonzóbbnak - látatlanban -, akik a legszabályosabb, legszimmetrikusabb arcvonásokkal rendelkeztek. Vagyis a természet ismét bebizonyította, hogy okosabb nálunk, és képes minket, nőket, az orrunknál fogva is vezetni.

Mire bukunk még?

A legizgalmasabbak azonban azok a szexpartnerválasztások, amikor egyik választási szempontra hivatkozva sem lehet a döntés létjogosultságát igazolni. Hiszen a pasi, aki viharként betört az életünkbe, se nem izmos, se nem szabályos, az illata meg... nos, hol ilyen, hol olyan... és mégis: elemi erővel támad fel bennünk a vágy. Elsodorva érveket, előzetes tapasztalatokat, a félelmet, hogy csak arra kellünk neki. Jön, támad és győztesen távozik, és mi mégsem érezzük vesztesnek magunkat, hiszen pontosan ő kellett nekünk, akkor és ott, és úgy, ahogy az megtörtént.

Ilyenkor talán az a leghelyesebb, ha evolúciós boncolgatás helyett csak élvezzük a helyzetet, azt, hogy nők vagyunk. Mert talán éppen ennyire volt szükség ahhoz, hogy felszikrázzon a vonzalom. Miért? A válasz ebben az esetben is - még mindig - a természetben keresendő: hiszen ha közhelyként is hat, ám igaz - hogy ha női önértékelésünk rendben van, ha szétvet minket az önbizalom, ha tudatában vagyunk vonzerőnknek és azt használni is tudjuk, a magunkból bőségesen áradó, a női hormonok által termelt illat miatt, olyan elemi erejű szexuális tér vesz körbe minket, amely hódításra készteti a férfiakat. Legyen izmos vagy sem, szép vagy szabálytalan, próbálkozni fog. És nagy valószínűséggel legalább annyira fontos lesz a férfi törekvésének ereje, az, hogy milyen eszközöket fog a külső jegyei mellett bevetni céljainak elérésére (humor, ész, kedvesség, gyengédség, odaadás), mint a mi választásunk.