"Rettenetes gyerekkori titkok kísértenek"

Mara kétgyerekes családanyaként először gyermekének problémáival fordult szakemberhez - ám hamarosan már vele is foglalkoztak.

"Mikor a kisebbik lányom ötéves volt, rengeteg probléma volt vele, pszichés eredetű. A legnagyobb gond az volt, hogy nem akart elszakadni tőlem, oviba menni, ezért végső kétségbeesésemben pszichológushoz vittem. Egy pár alkalom után a pszichológus azt javasolta, üljek le vele, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Azt mondta, a lányommal nincs semmi gond, nekem viszont jó lenne 'néhány' kozultáció. A néhányból 4 és fél év pszichoterápia lett. Nagyon jól megérezte, hogy a baj okát nálam kell keresni. Szép lassan elkezdtük boncolgatni a múltamat, próbáltuk megérteni, mitől lett belőlem szorongó, depressziós felnőtt - hiszen a lányom ennek a szorongásnak volt a tükre."

Mara rettenetes titkot hurcolt magával egészen gyermekkora óta, mely az eltemetés miatt - ahelyett, hogy eltűnt volna - csak további problémákat okozott.

"Hatéves voltam, mikor az unokatestvérem molesztálni kezdett, szexuális játékokra vett rá. Hat évvel volt nálam idősebb, tehát ő is még gyerek volt, de persze tudatában kellett legyen, mibe rángat bele. Éveken át tartott ez a beteges kapcsolat, nem tudok rá visszaemlékezni, mikor és hogyan ért véget. Ami történt, az hivatalosan szexuális abúzusnak minősül, naivitásomat, tudatlanságomat kihasználva tett engem a játékszerévé. Csak valószínűsíteni tudom - álmokból és félelmekből következtetve -, hogy az aktusig fajultak köztünk a dolgok. A szüleim semmit nem vettek észre, mindent eltitkoltam előlük, és talán ez volt a legnehezebb: ezt a rettenetes titkot hurcolni egy életen át."

Számtalan olyan áldozat van még Marán kívül, aki hasonló titkokat cipel magával, s akik nem tudják, hogyan hallassák a hangjukat.

"A szexuális abúzus folyamatosan szedi az áldozatait, egész biztosan rengeteg sorstársam van - erre bizonyíték az is, hányan keresnek meg közösségi oldalamon borzalmasabbnál borzalmasabb történetekkel. Nagyon fontos lenne, hogy az egykori áldozatok rájöjjenek arra, miért és hogyan él bennük továbbra is az egykori trauma. Fontos azonban azt is látniuk, hogy van kiút, hogy segítséggel ki lehet mászni ebből a rettenetes kátyúból. Nálunk ez még nagyon tabutéma, alig-alig akarnak róla beszélni. Feltett szándékom, hogy addig hangoztatom, hogy ez bizony egy gyakori jelenség, és nemcsak hátrányos helyzetű, hanem teljesen normális, polgári családokban is, amíg meg nem értik, hogy ezzel foglalkozni kell."

Marának a terápián kívül az segített, hogy álnéven ugyan, de megosztotta a vele történteket mindenkivel.

"A terápián - és az azóta született Bűn vagy bűnhődés című könyvemben - azt boncolgatom, hogyan tudott ez a kisgyerekkori trauma életem meghatározójává válni, miért siklott ki az életem, és hogyan lehetséges az, hogy akár 20 év elteltével is érezheti az ember egy ilyen sérülés következményeit. Próbálom elmagyarázni az olvasóknak, hogy miért olyan mély ez a seb, hogy mennyire megpecsételi a sorsot, s miért nem lehet egyszerűen elfelejteni a múltat, ahogy sokan tanácsolják, és új lappal indulni. A könyvet először magam számára írtam, mintegy a terápia lezárásaként, majd egyre inkább azt éreztem, hogy másoknak is hasznára válhat. Fontosnak találom a témát azért is, mert a könyvemet elolvasva talán jobban felismerik a szülők az intő jeleket, észreveszik, ha a színfalak mögött valami hasonló történik."