Megszólalt Bianchi édesapja

Forrás: AFP/Patrik Stollarz -
agysérülés Japán Nagydíj Forma-1 baleset Jules Bianchi apa kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, október 5-én, a Japán Nagydíjon súlyos baleset érte a Forma-1-versenyzőt, Jules Bianchit. A sportolót eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bianchi állapota stabil, de válságos - kiterjedt agysérülést szenvedett -, derült ki a család közleményéből. Most a francia Nice-Matin című lapnak Philippe Bianchi, Jules édesapja nyilatkozott. 

A férfi közvetlenül a vasárnapi baleset után repülte át a világot, és azóta is fia mellett vannak nejével és már a két testvér, Tom és Melanie is ott van Jokkaicsiben - írja a francia lap nyomán a telesport.hu.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Az édesapa arról beszélt, hogy fia a legjobb kezekben van és hozzátette, nincs észrevehető változás Jules állapotába. "Harcol, ahogy mindig is tette. Mint a versenyeken. Erős” - mondta.

„Nem akarom látni a videót. Nehéz versenybalesetként beszélnem erről. Számomra ez inkább közlekedési baleset volt. Hogy mi történik most, arról majd a későbbiekben beszélek” – fogalmazott Philippe Bianchi, amikor a balesetről kérdezték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.