Öngyilkos állatok?

Az asszony, Jen Jen-Hsziao szerint eleinte ketten úszkáltak a vizen, majd az idősebb állat, feltételezhetően az anya, váratlanul elpusztult. A fiatalabb hattyú egy ideig kétségbesetten szólongatta édesanyját, majd amikor "megértette", mi történt, verdesni kezdett a szárnyával, egyre többször dugta le a fejét a víz alá, majd egy idő után ő maga is elpusztult.

Tudatos döntés az öngyilkosság

De valóban képes egy ennyire tudatos döntés meghozatalára egy állat? Képes azonnal felmérni a veszteséget és eldobni magától az életet, vagy csak egy egyébként valóban szomorú hír még tragikusabb verziója járta be a világot?

Régóta hozzák példaként az állati öngyilkosságra annak az újfundlandi kutyának az esetét, amely többször is megpróbálta vízbe ölni magát. Bár újra meg újra megmentették, addig próbálkozott, míg el nem dobta magától az életét. Az esetről először az Illustrated London Newsban számoltak be 1845-ben. Ám azóta sem derült fény az állat különös viselkedésére. Néhányan azt feltételezték, hogy valamilyen veszteség érte a kutyát, például azon a partszakaszon veszítette el párját vagy kölykét és a gyászt nem tudta feldolgozni, esetleg haláláig kereste azt, amit elveszített. Ez azonban csupán fantázia, és semmi sem bizonyítja a motivációt, ahogy a tudatos öngyilkosságra sincs semmi bizonyíték.

Halálos ugrás

Egy másik eset is gyakran kap figyelmet, és sokáig úgy vélték, végre van bizonyíték arra, hogy az állatok képesek eldobni maguktól szándékosan és megfontoltan az életet. Az Overtoun hídról a hatvanas években több kutya (eltérő hírek szerint tíz vagy akár 100 kutyáról van szó) a mélybe vetette magát. Később kiderült: a híd lábánál, a kutyák számára más módon elérhetetlenül nyércek vertek tanyát. A kutyák azt szagolták ki, de nem mérték fel jól az ugrás veszélyét, illetve túl nagy volt a csábítás.

Öngyilkos merénylők

Akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az állatok igenis képesek úgy dönteni, véget vetnek az életüknek, sokszor példálóznak a rovarvilággal. Ott ugyanis megtörténik, hogy a többiek túlélése érdekében egyedek "feláldozzák" a saját életüket. A levéltetvek egy fajtájának egyedei például öngyilkos merényletet hajtanak végre, ha katicabogár fenyegeti a kolóniát: felrobbantják magukat - ezzel figyelmeztetik a többieket -, de sokszor a robbanás a katicabogarat is elpusztítja.

Az állatok "öngyilkosságának" kérdése a mai napig vitatott téma az etológusok között

Azt azonban kevesen vitatják, hogy valójában nagyon keveset tudunk az állatok lelki folyamatairól, és időnként megdöbbentő módon hozza az élet a tudomásunkra, hogy a körülöttünk lévő állatok sokkal többet éreznek, értelmeznek a világból, mint azt feltételezzük róluk. Különös esetek világítanak rá, hogy méltatlanul alábecsüljük őket.

Képtelen gazdája nélkül élni

Elég csupán azoknak a kutyáknak az eseteire gondolnunk, akik képtelenek elszakadni halott gazdáiktól, hátralévő életükben hűségesen várják őket, és nyugtalanná válnak abban az időben, amikor a gazdi "haza szokott érkezni". Más történetek arról mesélnek, hogy a kutyahűség képes önmaga elpusztítására: a halott gazdi sírjára fekszenek, többé nem esznek, nem isznak, nem mozdulnak, vagyis passzív "öngyilkosságot" választanak. De lehet ezt tudatos döntésnek tekinteni? Vagy egyszerűen képtelen működni szeretett gazdája nélkül, és túl nagy a bánat ahhoz, hogy tovább éljen?

Áldozatvállalás az állatvilágban

A kutyák különös viselkedésére mutat rá az alábbi videó is, ahol az egyik eb a saját élete kockáztatása révén menti ki a sűrű forgalomból, az úttestről elütött, sérült társát. Áldozatot hoz. De tudatos áldozatvállalásról vagy ösztönös cselekedetről van-e ilyenkor szó?

Hanga Zoltánt, a Fővárosi Növény és Állatkert munkatársát, sajtószóvivőjét kérdeztük a témában:

"Az etológia e kérdésben azt állítja, nincs állati öngyilkosság. Amit az emberek "annak látnak", azok balesetek. Az emberek azonban azért "látják" öngyilkosságnak, mert az állati magatartást az emberek jellemzően emberi viselkedésmitával azonosítják, az emberi viselkedést látják bele a helyzetekbe.

Pánik és sebek

Amikor például egy szarvasmarha feje beszorul a karám két fája közé, és ott vergődik az állat, az nem öngyilkos viselkedés, bár ahogy szabadulni szeretne, tagadhatatlanul megsebzi magát. Szóval tűnhet úgy, hogy eldobja magától az életet, holott csak olyan erős a szabadulás vágya, annyira pánikban van, hogy fel se méri a saját magának okozott károkat.

Óceáni hangszennyezés

Gyakran említik a magytestű tengeri állatokat, ceteket, delfineket példaként az állati öngyilkosságra. Ezekben az esetekben azonban nem történik más - a jelenlegi álláspont szerint - mint az állatok tájékozódó képességét zavarja meg valami, rossz irányba úsznak, egy ideig a tenger áramlása segíti ezt, aztán ahogy a dagály visszahúzódik, az állatok fennakadnak a tengerparton. Nincs menekvés számukra. Mi zavarhatja meg őket? Tudni kell, hogy nem csak hulladékkal, olajjal szennyezzük a vizeket, de létezik hangszennyezés is. Nagy valószínűséggel hangszennyezés miatt tévednek el a cetek, a delfinek.

Az egyed élete nem szempont

A rovarok áldozatvállalásos "öngyilkossága" sem tudatos cselekedet. Bár valóban igaz, hogy azoknál az állatoknál, amelyek államokat hoznak létre és kasztokra tagozódnak, a "katonák" képesek a többiek érdekében feláldozni egyéni életüket. Ám ez sem az egyed döntése, hanem genetikai parancs, hiszen ezekben az állati közösségekben nem az egyed, hanem az állam túlélése a legfőbb törvény.

Együttműködés

A videó, amelyen a kutya önmagával nem törődve hozza le az úttestről sebesült társát, valóban megható látvány. Nézhetjük "önfeláldozásnak" is, akár ő is ott maradhat, de ebben az esetben az együttműködés találóbb kifejezés. A falkában élő állatok egyéni túlélését segíti, ha nem marad egyedül, ha "összedolgoznak", ha kölcsönösen segítik a másik életben maradását.

Összeomlik a szervezet

Ettől függetlenül tűnhet úgy - különösen a kutyáknál - hogy például bánatában öngyilkos lesz - passzív öngyilkosságba menekül, mert elpusztult a párja, vagy a gazdája. A veszteség okozhat olyan lelki sérülést, amely aztán pszichoszomatikus tüneteket produkál és egy idő után összeomlik a szervezet, de ez sem tudatos döntés eredménye. Vagyis az állat nem dönt úgy, hogy nincs értelme a további életnek, csak éppen egy idő után megbetegszik és elpusztul.

Ez egyébként azokra a fajokra jellemző még a kutyán kívül, ahol monogám párkapcsolatban élnek az állatok, és a társ pusztulása után, ha nem keres magának új társat, vagy sok közös utódon vannak már túl az elpusztult párral, akkor túl az életfeladatokon, feladja a szervezet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezekben az esetekben sem beszélhetünk öngyilkosságról, hanem a természet teszi csupán a dolgát.