A Pszichológus Pasi: Ha valaki nem posztol folyton, az nem normális?

Nem vagyok ellenzője a technológiai fejlődésnek, de fontos kiemelni, hogy ez egy kétélű dolog. Ahogy ezen vívmányok, mint például a Facebook segítségével kiválóan tudjuk tartani a kapcsolatot valakivel a világ túlsó felén; akár egyszerre egy tucat emberrel tudunk csevegni, találkozót szervezni stb., addig a közvetlen környezetünkben lévő emberektől elválaszthatnak. Idézzünk csak fel egy klasszikus képet, ahol egymás mellett ülnek emberek az utcán, vagy épp otthon és közben mindenki a saját készülékét nyomkodja.

Ezért van az, hogy a Facebookon prezentált verziója az életünknek rendre kicsit érdekesebb, színesebb, kalandosabb stb., gyakran mintegy észrevétlenül kozmetikázunk rajta egy kicsit (kivéve, ha valaki nyíltan photoshoppolt képeket tölt fel) kiemelve azokat a részeket, amik népszerűek lehetnek. Egy szorongó, önbizalom-hiányos, vagy éppen magányos embernek egyébként kimondottan pozitív élmény lehet az online megosztás, a szelfik posztolása, mert azonnal visszajelzést kaphatnak, így ezek az emberek voltaképpen tünetileg kezelik önmagukat anélkül, hogy tudnának róla. S bár hosszú távon a problémát ez nem oldja meg, ők jobban érzik magukat tőle.

Amellett, hogy remek kommunikációs eszköz, sokaknak menedéket is jelenthetnek a közösségi oldalak. Ami fontos kérdés, hogy tisztában vagyunk-e a facebookozás természetével: mire használjuk és mennyire tudatosan használjuk.

Hányszor posztolunk egy nap, és mit? Aki életének minden mozzanatát megosztja, annak ez idővel problémát okozhat. Egy rossz érzés esetén szeretjük a figyelmünket elterelni, vagy a szorongásunkat haragba fordítani, de ezzel elmulasztjuk a lehetőséget, hogy fejlődjünk emberileg, és tanuljunk az érzésből.

Hasonlóképpen, ha valami jó dolog történik velünk, megoszthatjuk számunkra fontos emberekkel, de fontos, hogy időt szánjunk az érzés megélésére is. Akár jó dolog történik velünk, akár rossz, fontos, hogy azt egy kicsit megtartsuk magunknak legalább a megélés erejéig. Az érzelmi intelligencia fontos alappilléreinek egyike érzelmeink megélése, megértése, hasznosítása és az ennek megfelelő döntések meghozatala. Ha valaki dühös kommentekben éli ki az indulatait, vagy olyan cikkeket posztol, ami a másik nem képviselőit döngölné a földbe, annak az embernek valószínűleg jót tenne némi közösségioldal-mentes időszak, hogy a saját életével foglalkozzon.

Szintén egyre gyakoribb az attól való félelem, hogy lemaradunk valamiről. Márpedig bármennyire is sok időt töltsünk a közösségi oldalon - követve mások életét vagy tájékoztatva őket a sajátunkról -,

Ameddig ezt nem felejtjük, el és tudatosan használjuk a közösségi oldalakat, addig valószínűleg nincs gond. Viszont ha valaki kényszert érez rá, hogy óránként posztoljon egy szelfit, vagy elvonási tüneteket mutat, ha már órák óta nem tudott felmenni az oldalára, az már viselkedéses függőség, ami lehet olyan erős, akár a drogfüggőség. Ilyen esetben érdemes mielőbb szakembertől segítséget kérni. Kimondottan fontos odafigyelni a fiatalabb nemzedékre, akik ebbe a világba születnek bele, mert nekik természetes affinitásuk lehet a legmodernebb kütyükhöz és online terekhez. A fiatal generációnál okozhat csak igazán galibát mindez, mert arra nem tanítja meg őket, hogy hogyan kell offline létezni. Pedig az életünk jelenleg ott zajlik.