A sorozatos nehézségek ellenére Justin Timberlake végigcsinálta a turnéját, amelynek utolsó állomása Isztambul volt. Az Instagramon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „A színpadon töltött idő olyan örömöt adott, ami messze ellensúlyozta azt a fizikai megterhelést, amit a testem átélt.” Hozzátette, hogy ezzel saját magának is bebizonyította, hogy képes helytállni, és maradandó élményt adni a közönségének. A Lyme-kór egy bakteriális fertőzés, amely kullancscsípés útján terjed, és kezeletlenül idegrendszeri, ízületi és szívproblémákat is okozhat.
Az énekes külön köszönetet mondott a rajongóknak és a teljes stábnak a támogatásért és kitartásért, illetve üzent a családjának is, hogy hamarosan hazatér hozzájuk.
Nem ez volt az első alkalom, hogy egészségügyi okok árnyékolták be Justin Timberlake fellépéseit. Februárban például influenzára hivatkozva, az utolsó pillanatban mondta le a turnézáró koncertet a Nationwide Arénában. A hirtelen lemondás nagy felháborodást váltott ki: a bejelentés percekkel a kapunyitás előtt történt, így sok rajongó értetlenül és csalódottan távozott a helyszínről – erről több videó is készült. A rajongók csalódottsága azonban az utóbbi időben állandó: az utolsó pár koncertet minősíthetetlennek tartotta a közönség, sokan azt írták a közösségi médiában, hogy legszívesebben visszakérnék a pénzüket. Lehet, hogy a betegséggel magyarázza Justin Timberlake a történteket?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.