Karate kölyök Hongkong Jaycee Chan színész Fotókon akkor és most Jackie Chan karatemester
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
59 éves lett a kedvenc karatemesterünk.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jackie 2013 márciusában Kínában

Már kiskorában ágyúgolyónak becézte családja Jackie Chant, annyira energikus volt. A kis Jackie nem jeleskedett a tanulásban, így miután kibukott az iskolából, szülei egy nagy hírnévnek örvendő dráma-akadémiára íratták be a fiút. Hála az itt szerzett tudásnak és tapasztalatoknak, már nyolcéves korában filmekben szerepelt. Rögtön fel is figyelt rá egy hongkongi filmproducer, aki által megkapta első főszerepét A halál keze című filmben. Az igazán átütő sikert azonban a Részeges karatemester hozta el számára. A hét nyelven beszélő színész jelenleg feleségével és fiával, Jaycee-vel él együtt, aki apja nyomdokaiba lépett: színészettel és énekléssel foglalkozik.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jackie Chan 1997-ben és 2012 decemberében

Forrás: AFP
Forrás: AFP
Kövesd az Akkor és Most oldalt a Facebookon!


Érdekel a retró? A régi idők nagy filmjei, nezéi, sztárjai? Kövesd az Akkor és Most oldalt és szemezgess a gyönyörű fotókból és képösszeállításokból.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ AKKOR ÉS MOST OLDAL!



Izgalom és aggodalom a reptéren - Oláh Gergő ajándéka feleségénekhttp://www.life.hu/life/galeria/20130404-olah-gergo-repulouttal-ajandekozta-meg-feleseget-valentinnap-alkalmabol.htmlMesebeli életéről beszélt Novodomszky Évahttp://www.life.hu/life/galeria/20130328-novodomszky-eva-az-mtv-musorvezetoje-szily-nora-interjujaban.htmlÁtalakítunk! Szexi nő lett a fiatal lánybólhttp://www.life.hu/life/galeria/20130402-atalakitunk-nanasi-pal-fotomuvesz-es-holdampf-linda-stylist-szexi-not.htmlDémoni külsőt öltött a celeblányhttp://www.life.hu/life/galeria/20130329-az-ejjel-nappal-budapest-sztarja-vv-aniko-szerepel-nanasi.htmlHegesztőpisztoly és védősisak: Andi, a hegesztőmérnökhttp://www.life.hu/life/galeria/20130328-nok-kulonleges-foglalkozassal-sikeres-no-szabo-andrea-nemzetkozi-hegesztomernok.htmlCuki fotók Hollywood sztárbloggeréről és kisfiárólhttp://www.life.hu/life/galeria/20130329-cuki-fotok-perez-hiltonrol-hollywood-sztarbloggererol-es-kisfiarol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.