szexkiborg VV Éva VV Alekosz VV Anikó kihívás VV Jerzy Való Világ 4 Casanova csókolózás párbaj VV Béci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az igazmondó hintában a villa törtetője elárulta, elképzelhetőnek tartja, ha szingli lenne, akkor már elcsattant volna egy csók közte és a görög szoknyapecér között, sőt talán le is feküdne vele.


Tanácsadás a kiválasztáshoz

Alekosz még mindig szerelmével bombázza a törtető lányt, már nemcsak részegen, hanem józanon is feltámad benne a szexkiborg. A feszültség tovább nőtt azzal, hogy megtudták, szombat este kiválasztás. A következő feladat is ehhez kapcsolódott: a villalakóknak egy urnából kellett kihúzni egy társuk nevét, és tanácsod adni azzal kapcsolatban, hogy a jelet kire tegyék. Ez a móka Laci és Alekosz, illetve Éva és a Rácz tesók között okozott kisebb fennakadást.

Alekosz szerint Éva igénytelen

Aukciós feladat volt a következő szórakoztató és feszültséggeneráló játék a villalakók számára. Tulajdonságokat vehettek meg, pontosabb licitálhattak rá. Alekosz a szépség táblát nem engedte senkinek át, 75 forintot adott érte a 100-ból. Majd ezeket a jellemvonásokat át kellett adni egymásnak, de képmutató jelleggel, kvázi a tulajdonságokat az arra nem illő lakónak kellett átadni. Ebből természetesen újabb szájhúzogatásra került a sor: Alekosz a szépség és igényesség táblát nyújtotta át a törtető lánynak.

Éva biztos párbajozó

Mindenkinek a kiválasztás körül forgott az agya a szombati napon. Ezúttal nem került sor taktikázásra, most végre betartották a játékszabályt, és arra dobták a jelet, akivel nem szeretnének tovább egy levegőt szívni. A kiválasztáskor végül Évára került a zöld kendő, és ő lesz, aki jövő hét vasárnap összemérheti egy társával a népszerűségét. A ceremónia után Alekosz nem tudott leakadni a témáról, hogy Laci őt küldené haza, emellett a kihívásról és a párbajról dumálgattak a villalakók.

Béci a Casanova?

A nézők szavazatai alapján el kellett árulni egymásnak, hogy kihez vonzódnak leginkább. Bécinek nagy volt a szája, ő az összes nőt megrakná a luxusbörtönben, amennyiben nem lenne párkapcsolata. Laci Anikóért van odáig, illetve kiderült, hogy Évánál lenne esélye Aleknak, ha nem lenne neki is kedvese a kinti világban.

Kívánságparti

Mindenki kérhetett egy zeneszámot a másik villalakónak. A már felszabadult érzelmek egyre közelebb hozták egymáshoz a játékosokat. Szinte "ellenségek" táncoltak egymással, Éva és Alekosz viszonyában pedig fordult a kocka, mivel most a törtető lány udvarolt a görög dumagépnek.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.