Botrányos csók, villalakók, heti bulvárkoktél

Forrás: RTL II -
Zámbó Jimmy TV2 Cinthya Diktátor Ábrahám Edit Gáspár Győző Sági Szilárd Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Ördög Nóra Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hírességeink ezen a héten is maradandót alkottak. Volt, aki a fogyását tette közszemlére, más dekoltázst villantott, és akadtak, akik a balhéjukkal kerültek a címlapokra. Ha lemaradtál a hét legkedveltebb cikkeiről, most felelevenítjük azokat neked. 

Ráerősített a PR-ra 2014 elején az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest sorozata. Rögtön két hiánypótló hírrel is megörvendeztettek minket. Amíg a sorozat Szandikája öngyilkosságot követett el, addig ugyanezen remekmű Barbikája a lánybúcsúján hűtlenkedett. Nem találunk szavakat!

Barbi csókja Forrás: RTL Klub

Előbbit egyébként állítólag kiírják a sorozatból, ami önmagában is éppen elég megrázó, azzal együtt azonban, hogy Ábrahám Edit távozik a Barátok köztből, szinte feldolgozhatatlan. Üresek lesznek az estéink nélkülük, vagyis csak lennének, ugyanis vasárnap este indul a ValóVilág, amelynek első hat beköltözőjét maga a csatorna választotta ki. A karakterek első látásra nem ígérnek az előző szériákhoz képest sok újat, de ettől függetlenül bizonyos, hogy az elkövetkezendő hónapok róluk szólnak majd.

Ők már biztos bent lesznek a villában Forrás: RTL II

Ha szerencséjük van, akár évek múltán is megemlékezünk róluk, mint ahogyan a minap VV Attiláról, aki jópasira gyúrta magát - és ezt meg is mutatta.

Drámázott egy jót, majd lenyugodott a Zámbó család. Jimmy testvérei előbb arról beszéltek, hogy legszívesebben lecsiszatolnák Edit asszony nevét az elhunyt énekes sírkövéről, de mivel a többfelvonásos műbalhét már nem lehetett tovább csűrni-csavarni, kijelentették, a béke jegyében úgy döntöttek, a vésés maradhat. A nagy családi hepajból hiányoltuk Jimmy idős édesanyját, Anna nénit és Zámbó Mariettát is, de hát nem lehet minden tökéletes.

Nem lesz csiszatolás Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Új szereplőt villantott a TV2 trash-realityje, az Édes élet. Ha jól értettük, a Hal a tortán gasztrokibice és párja kamerák előtt jár utána annak, miért nem lehet évek óta babájuk. Amíg Sági Szilárd a prosztatavizsgálat miatt aggódik, mi annak szurkolunk, jöjjön össze minél előbb az a gyerek. Az Édes életben amúgy is több orvost látunk, mint szeretnénk: az egyébként nagyon cuki Cinthya Dictator betegségéről és kezeléséről is többet tudunk már a szükségesnél, Győzike pedig fárasztó a sokadik plasztikai műtétével, amelyet természetesen csakis kamerák jelenlétében bonyolíttat. Hja, a showman a műtőasztalon is showman. Bár azt nem tudjuk, hogy Alekosz az ÖsszeEsküvőkbe igazolása óta a TV2 vagy az RTL Klub sztárjai közé sorolandó-e, innen üzenjük a csatornának, szívesen látnánk őt és Bettyjét is a sorozatban.

Alekoszt az Édes életbe! Forrás: Nagy Alekosz

Az X-Faktor énekesei úgy tűnik, még pihennek, közülük csupán Krasznai Tünde tett ki magáért, de már az sem most volt. Az énekesnő egy csinos riporternőt csókolt szájon. "Ha a másik lénye megragad, teljesen mindegy, hogy milyen nemű. Olyan volt a hangulat a bulin, hogy elragadott minket a pillanatnyi szenvedély, hülyéskedtünk egy kicsit" - kommentálta az esetet.

Az X-Faktor után sem unatkozik Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Bár Tóth Vera mellvillantós fotója nem verte ki a biztosítékot, mi azért megmutattuk nektek, íme. A héten Ördög Nóra blogbejegyzésétől sem kíméltünk meg benneteket. A boldog és büszke anyuka megosztotta a nagyvilággal, hogy Mici felállt, és az első fogacskája is kibújt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.