Tóth Andi: "Csak egy ugródeszka volt az X-Faktor"

nyertes győztes Tóth Andrea X-Faktor interjú győzelem Nagyvárad X-Faktor 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évek óta nem hagyta el egy könnycsepp sem Tóth Andinak, az X-Faktor legfiatalabb győztesének a szemét. Igyekezett kemény, sebezhetetlen tininek mutatni magát. Amikor a műsor első helyezettjeként kimondták a nevét, nem túl meglepő módon, csak úgy záporoztak a könnyei, igazi örömkönnyek. Hogyan éli meg egy 15 éves lány, hogy egy csapásra megváltozik a saját és a családja az élete? A Life.hu interjúja.

Tóth Andi nemcsak az X-Faktor ötödik szériájának nyertese, de ő kapta a produkció eddigi legnagyobb, 25 millió forintnyi nyereményét, amivel megalapozhatja az életét Magyarországon. A nagyváradi tanuló három és fél hónapnyi izgalom és munka után 10 millió, egy éven át havi 1 millió forintot, nyaralást és kocsit kap a csatornától.

Fotó: Zsigmond László /Life.hu

Karácsony előtt pár nappal, 21-én este nyerted meg a versenyt. Kissé fáradtnak látlak. Nem sikerült kipihenni az elmúlt hónapok, napok eseményeit?

A műsor után hazautaztam Erdélybe karácsonyozni a családomhoz, ahonnan csak most szombaton (december 27-én - a szerk.) tértem vissza Budapestre. Úgy tűnik, hogy a nagy ünneplések után, amit nagyon élveztem, valóban pár napot pihenéssel kell töltenem, ugyanis ma reggel úgy ébredtem fel, hogy fájt a fejem, be volt dugulva az orrom, és úgy éreztem, leszakad mindenem. Bár a legszívesebben ágyban maradtam volna, a családommal elindultunk a fővárosba, ugyanis egész napos interjúk és fotózás várt rám. Ennivalóhoz is csak késő délután jutottam.

Ugye elmész orvoshoz?

Talán holnap eljutok orvoshoz, muszáj gyorsan rendbe jönnöm, december 30-án már fellépésem lesz. Most két napig igyekszem pihenni, ki kell kúrálnom magamat. A szüleim csak január 5-től költöznek ide a városba.

Nem csak neked, a családodnak is megváltozik az élete, mindnyájan átköltöztök Magyarországra. A műsor kezdetén elárultad a Life.hu-nak, hogy mit kezdenél, ha megnyernéd a versenyt. Akkor egy nagy házról ábrándoztál...

Ezt a költözést régóta terveztük, apukám akarta elsősorban. Nem egyszerű országot váltani, ráadásul Budapesten drágább az élet, mint egy erdélyi kisvárosban. A műsor után muszáj volt gyorsan végleges döntést hozni, és az új élethez a nyereményem is hozzásegít. Talán lesz itt is házunk, ha nem is olyan nagy, de együtt lesz a családom. A kinti házunkat eladjuk és a szüleim is felmondanak a munkahelyükön. Édesapám taxisofőr, anyukám egy cipőfelsőrészeket gyártó cégnél dolgozott, remélem, itt is találnak munkát.

Fotó: Zsigmond László /Life.hu

Valóban nem büszke rád a városod, és az egykori barátaid elfordultak tőled a győzelmed után?

Sejtettem, hogy nem csak jó dolgokat vonz maga után a győzelem. Amíg otthon voltam, sohasem mondtak rosszakat szemtől szembe, csak a hátam mögött sutyorogtak az osztálytársaim. Szerencsére maradtak barátaim, hárman, akiket tisztelek és becsülök. A kommenteket sem olvasom, tisztában vagyok vele, hogy rosszindulatú emberektől is származnak.

Magyarországon viszont szeretet vesz körül. Hogy lehet feldolgozni ezt az gyors ismertséget?

Nem úgy indultam neki, hogy megnyerem a tehetségkutatót, hanem úgy, hogy szerencsét próbálok. Nem gondoltam, hogy meg tudom nyerni ezt a versenyt, megtörtént és sodródok vele, de élvezem. Akik megismertek, akik látták, hogy egy őszinte lány vagyok, azok megszerettek.

Erdélyben sohasem próbálkoztál kitörni?

Kisebb tehetségkutatón vettem részt, ahol románokkal versenyeztem. De magyarként ott sokkal nehezebb érvényesülni.

Ért valamiféle hátrány azért, mert magyar vagy?

Magyar családban születtem, magyarul beszélünk, hagyományokat ápolunk. De sohasem bántottak azért, hogy magyar vagyok, ráadásul tudok románul. Azt tiszteletben tartották, hogy van tartás bennem.

Ki fedezte fel, hogy neked énekelned kellene?

Tízéves koromban egy rendezvényen táncolnom kellett volna. A társam megbetegedett, akkor az énektanárom javasolta, hogy énekeljek, mert szép hangom van. Minden a Tavaszi szél vizet áraszttal kezdődött. Sajnos a tanárom nem érhette meg a győzelmemet, azóta meghalt. Innentől már tudatosan képeztem az énekhangomat, 12 éves koromban mentem el először tanárhoz, majd a mostani énektanáromnál kötöttem ki. Ő javasolta, hogy próbálkozzam az X-Faktorban.

Fotó: Zsigmond László /Life.hu

Mondhatjuk, hogy teljesült az álmod?

Mindig is úgy voltam vele, hogy az X-Faktort megnyerni nem az álmom, inkább egy jó ugródeszka az álom megvalósítása felé, ami az, hogy énekesnő legyek. Azzal, hogy nyertem még nem gondolom, hogy énekesnő lettem. Ez egy hatalmas lehetőség, de folytatni kell a munkát, a tanulást, tovább kell képezni magamat, mert ha nem, olyan gyorsan eltűnök, mint ahogy felfedeztek. Bár Istenes Bence profinak titulált, én nem tartom magamat annak.

Nem félsz, hogy egy év múlva megkopik a neved? Figyeled a korábbi nyertesek pályafutását?

Ismerem a korábbi nyerteseket, azzal nem kell törődnöm, hogy a korábbi nyertesek hová jutottak a verseny után, inkább magamat kell erősítenem. Rólam ne mondhassák egy idő múlva, hogy a Tóth Andiról régóta nem hallottunk semmit. Azon fogok dolgozni, hogy legyenek dalaim, fellépéseim. Nem állhatok úgy hozzá, hogy nem jön össze. A versenybe is úgy vágtam bele, hogy sikerülni fog, ezért jutottam el idáig, és lesz még tovább is. Amit a fejembe vettem, az mindig összejött. Ebben apukámra ütöttem, aki erős, határozott, törekvő, talán az ő makacsságát örököltem. A színházat is nagyon szeretem, azt is el tudnám képzelni, hogy ott folytatnám az éneklést.

Van példaképed?

Furcsán hangzik, de Tina Turner és Whitney Houston. Szeretnék az ő színvonalukra eljutni. Magyarországon nem állnék meg, pár év után örömmel építgetném külföldön a karrieremet.

Mi lesz az iskolával? Még be kellene fejezned.

Most fél évet kihagyok, ősztől folytatom. Művészeti iskolában szeretnék tanulni, utána egyetemre menni. biztos vagyok benne, hogy diplomás leszek. Divattervezőnek készültem, az egyetemen is ezt tanulnám. A nagymamám festő, tőle örököltem némi rajztudást, ezt fejlesztettem.

Fotó: Zsigmond László /Life.hu

Te döntesz az életedről, vagy a szüleid, akiknek egy 15 éves gyerek vagy?

A szüleimnek természetesen még gyerek vagyok. Igaz, ők nem irányítanak, mint ahogy a gyerekeket szokták, inkább együtt, felnőttesen megbeszéljük a dolgokat. Anyukámmal pedig nem anya-lánya viszonyban élünk, hanem inkább barátnők vagyunk. Az X-Faktor előtt hosszabb ideig még nem is voltam távol tőlük, csak nyaralni utaztam el nélkülük.

Kaptál pénzt, sikert. Nem félsz, hogy bedarál a show-biznisz?

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem részegedem meg a sikertől, és nem fogok inni, kábítószerezni. Most, ha megkérdezik, hogy mit vennék a nyereményemből azt mondom, hogy a legszívesebben egy Lamborghinit, 18 évesen, ha lesz jogsim. Egzotikus utazásra nem vágytam, de most megkaphattam.

A korábbi X-Faktor-győztesekkel van kapcsolatod, esetleg támogatnak?

Danics Dóri bevallotta, hogy nagyon sokat segített neki induláskor a három korábbi fiúgyőztes. Így számára természetesnek tűnt, hogy ő is felajánlotta nekem a segítségét. Szikora Robi is szeretné fogni a kezemet.

Apropó, kéz, két érdekes gyűrűt viselsz.

Apai nagymamámtól kaptam a gyűrűket, amiket mindig viselek, szinte le sem veszem ezeket. Sokat volt távol, külföldön dolgozott, és ha a gyűrűket hordom, úgy érzem, velem van. Pedig nem vagyok egy érzelmes és lelkizős típus. A győzelem előtt hosszú évek óta nem sírtam, kőkeménynek mutatom magam, még ha el is érzékenyülök. Félek, ha valaki gyengének lát, akkor kihasznál, és ezt nem akarom.

/1412/T_th_201412290251

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.