Kováts Adél számára a jótékonykodás magától értetődő. A színésznő szerencsés embernek tartja magát, hogy munkájával hozzájárulhat ahhoz, hogy másokon segítsen.

A Hercegnő az anyukám elnevezésű rendezvényen Szoboszlay András grafikusművész készített rajzokat az édesanyákról egy fénykép és gyermekük elmesélése alapján. A képeket a helyszínen megvásárolhatták a résztvevők, és az így befolyt összeggel a Bethesda Kórház Alapítványt támogatták. Kováts Adél, miközben modellt ült, a segítségnyújtás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Forrás: redlemon

„Nagyon sok jó alapítvány van, amit érdemes támogatni, a gyermekeket érintő ügyek azonban számomra mindent felülírnak, és nem csak azért, mert édesanya vagyok. Különösen nagy örömmel vállaltam ezért a Bethesda Kórház Alapítvány felkérését, az ő hitelességük számomra mértékadó. Az alapítvány idén novemberben fogja átadni az Anyák Házát, amely azoknak a vidéki szülőknek biztosít szálláslehetőséget, akiknek gyermekei hosszú ideig a Bethesda Kórházban tartózkodnak, és a napi látogatás a rengeteg utazás miatt nem megoldott" – mondta Adél az éppen aktuális akcióról.

A színésznőtől lánya, Laura vette át a szót, aki arról mesélt, hogyan szokta meglepni édesanyját május első vasárnapján: „Minden évben én magam készítek valamilyen apróságot agyagból, papírból, de a legnagyobb ajándék az, ha együtt lehetünk."