Vajna Timi nem élt mindig olyan irigylésre méltó életet, mint mostanság, Andy Vajna feleségeként. Kislányként Miskolcon ő is találkozott a szegénységgel, és tisztában van vele, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ő. Éppen ezért ott segít, ahol tud.

Bekapcsolódott az UNICEF „Divatbabákkal a veszélyben lévő gyerekekért” jótékonysági kampányába Vajna Timi, és reméli, hogy a jó példa ragadós. Andy Vajna felesége gyerekkora óta segít a rászorulókon.

„Miskolcról származom, ott találkoztam először a szegénységgel, az általános iskolában. Amikor több szülőnek nem volt pénze, hogy cipőt és kabátot vegyen az osztálytársaimnak, akkor összegyűjtöttük rá a pénzt. Számomra teljesen természetes, hogy segítsek a rászorulókon, a szüleim is erre tanítottak” – mondta Timi, aki egyre több jótékonysági akcióban vesz részt.

Az UNICEF Divatbabákkal a veszélyben lévő gyerekekért elnevezésű jótékonysági kampányának résztvevői

Forrás: TMC

Angelina Jolie jótékonysági munkája nagyon tetszik. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg energiát fordít a rászorulók megsegítésére, és legalább ugyanennyi, vagy akár még több pozitív energiát kap vissza azoktól, akikkel munkája során személyesen is találkozik. A gyerekektől, akik szeretettel megsimogatják a kezét egy olyan apró figyelmesség miatt, mint egy falat csokoládé, vagy csupán egy jó szóért. Nagyon jól érzés lehet, amikor belenézhetsz azoknak a szemébe, akiknek az ellátásáért, jólétéért kampányolsz, és egy hálás mosolyban azonnal visszaigazolást kapsz, hogy érdemes volt küzdeni értük” - magyarázta Timi, aki gyakran elérzékenyül jótékonyság közben.

Fotó: Zsigmond László/Life

Előfordult, hogy annyira meghatódtam, hogy még a szemem is könnybe lábadt. Amikor egy szívbeteg kisgyereknek átadtam egy érmet, és ő hirtelen megfogta és átkarolta a nyakamat, majd hosszú perceken keresztül szorított, az nagyon megérintett. Vagy a gyerekklinikán annak a kisgyereknek a sorsa, akit a szülei magára hagytak, és szinte a nővérek nevelik, és azt sem tudja, mi az az anyai szeretet. Ezek a dolgok megindítanak. Szerencsére azt látom magam körül, hogy egyre nagyobb a jótékonykodási hajlam. Nem az a fontos, hogy minél nagyobb összeget adjon valaki, hanem hogy minél többen érezzék úgy, hogy a társadalmi összefogás révén az ő adományuk is hozzájárul egy jó ügyhöz. Hozzám rengeteg felkérés érkezik, és igyekszem mindenkinek segíteni. Nagyon szeretek adni, minél többet. A férjem sokszor túl jószívűnek tart, ő racionálisabb, mint én."