Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat szerda délelőtt a Syma Csarnokban.

Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.

Olimpikonok hazajövetele a Syma csarnokban 2016 augusztus 24-énForrás: Origo

Katinka közössi oldalára is kiposztolta a megható pillanatot:

Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket,órákat és napokat.

Cseh LászlóForrás: All rights reserved/Mudra Laszlo

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, és a jó nemzetből jó család válik. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.