Szelfiket tett közzé: Letartóztattak a iráni testépítőnőt

szelfi testépítő Irán letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerette volna megmutatni izmos testét az iráni testépítőnő, de letartóztatás lett a vége. 

A hatóságok úgy ítélték meg, hogy a közösségi oldalra feltöltött szelfik már kimerítik a meztelenkedés fogalmát, ezért letartóztatták a testépítőnőt Iránban.

ارتش تک نفره شیفتگان پرواز را میل به خزیدن نیست ...

ارتش تک نفره (@shirin_muscleking) által közzétett fénykép,

Az Iszlám Köztársaság szigorú szabályainak megszegése miatt börtönbe is zárták a nőt, ugyanis nem tudta kifizetni a közel 20 ezer forintnak megfelelő óvadékot - írta meg a DailyMail.

Egyelőre még nem azonosították, de úgy vélik, hogy Shirin Nobahari, a két nő közül az egyik, aki nemzetközi versenyeken is részt vett, és már korábban figyelmeztetésben részesült a helytelen szelfizés miatt.

Házasságot kötött két óvodás kisgyerek - Szertartás is volt!http://www.life.hu/news/20170119-osszehazasodott-ket-ovodas-gyerek.htmlHa már a polgármesteri hivatalban jártak, gondolták máris szeretnék összekötni az életüket. A kívánságuk teljesült, megtörtént a szertartás. News--Jógázás sörrel - Így meditálnak az ausztrálok http://www.life.hu/news/20170119-ausztraliaban-mar-sorrel-jogaznak.htmlBármennyire is furcsán hangzik, az ausztrálok szerint ez teljesen normális: jógázni járnak, és közben söröznek is. News--Váratlan fordulat a királyi családban: válik Lajos herceghttp://www.life.hu/news/20170119-valik-henrik-luxemburgi-nagyherceg-fia.htmlSajnos úgy tűnik, hogy válni készül Henrik luxemburgi nagyherceg fia, Lajos herceg. News--Ok nélkül bántalmazott embereket: Édesanyja láncra verte 6 évrehttp://www.life.hu/news/20170119-lancra-verve-fekudt-6-evig-egy-ferfi.html6 évig feküdt egy ágyhoz láncolva a 31 éves férfi. Édesanyja szerint nem volt más választása, ki kellett kötöznie. NewsThinkstockFöldrengés érte Rómát: két metróvonalat is kiürítettekhttp://www.life.hu/news/20170118-foldrenges-razta-meg-olaszorszagot.htmlKét közepes erejű földrengést is észleltek Rómában, megtették a szükséges óvintézkedéseket. News--Gondolnád, hogy hajból fantasztikus dekorációk készülnek? Videó!http://www.life.hu/news/20170118-kinaban-hajbol-keszitenek-dekoraciot.htmlA kínaiak időről-időre mindig meg tudják lepni az európai népet, így történt ez most is. Ipari mennyiségű hajból készítenek lakásdekorációkat. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.