Lagzi Lajcsi biztosítási pere véget érhet: peren kívüli egyezséget kötnek

Forrás: tv2 -
egyezség biztosító Lagzi Lajcsi per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lagzi Lajcsi perelte biztosítóját mivel az nem fizette meg az őt ért kárt: 2012-ben leégett a magtára, de pénz helyett csalás gyanújával indítottak nyomozást. Lajcsi bíróságra vitte az ügyet, a tárgyalást szerdára tűzték ki, de minden jel arra mutat, hogy sikerül megegyezni a biztosítóval.

Évekkel ezelőtt hatalmas kár érte Lagzi Lajcsit, leégett a magtára. Hiába volt azonban biztosítása a zenésznek, nem kapott pénzt. Helyette csalás gyanújával indítottak ellene eljárást, Lajcsi pedig a biztosítóját perelte be. 135 milliót követelt tőlük. A kitűzött tárgyalásra azonban nem került sor.

Lagzi Lajcsi megegyezhet a biztosítójával Forrás: tv2

A Bors úgy tudja, hogy a biztosító jogi képviselője és Lagzi Lajcsi ügyvédje peren kívül egyeznek meg, ezért nem volt tárgyalás. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen egyezséget kötnek majd a biztosítóval, vagyis, hogy megkapja-e Lajcsi a kért összeget, vagy sem, de az biztos, hogy legalább lekerül egy nagy teher a válláról. "Egyezséget fogunk kötni a február 8-i tárgyaláson. Elmozdultunk a nulláról, ők pedig engednek. A per és ezzel együtt a rendőrségi nyomozás is megszűnik, hiszen nincsen olyan jogalap, ami feltételezi, hogy a biztosítót becsapták" – nyilatkozta a lapnak Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián.

Jane Fonda újra szingli!http://www.life.hu/sztarok/20170126-jane-fonda-ujra-szingli.htmlA hollywoodi ikonnak, Jane Fondának nincs túl nagy szerencséje a férfiakkal. Három zátonyra futott házasság után a Richard Perry-vel folytatott kapcsolata is tönkrement.TV + Sztárok--Magyar milliárdos zaklatta Sarka Katáthttp://www.life.hu/sztarok/20170126-magyar-milliardos-zaklatta-sarka-katat-penzt-ajanlott-neki.htmlAlig tudott szabadulni a milliárdos zaklató telefonjaitól Hajdú Péter (még)felesége, Sarka Kata. Az üzletember furcsa módját választotta az udvarlásnak. TV + Sztárok--A Fókusz helyett az Éjjel-nappal Budapestet adták az RTL Klubonhttp://www.life.hu/sztarok/20170125-a-fokusz-helyett-az-ejjel-nappal-budapestet-adtak-az-rtl-klubon-technikai-hiba-miatt.htmlTechnikai hiba miatt szerda este az RTL Klubon a Fókusz helyett az Éjjel-nappal Budapestet láthatták a nézők. TV + SztárokOrigoHamarosan indul A mi kis falunk: ilyen lesz az RTL Klub új sorozatahttp://www.life.hu/sztarok/20170125-hamarosan-indul-az-rtl-klub-uj-sorozata-a-mi-kis-falunk.htmlHamarosan indul az RTL Klub új, saját gyártású sorozata. A nézők biztosan könnyezni fognak rajta, na, nem a szomorúságtól, hanem a nevetéstől! TV + SztárokOrigoRubint Réka sms-ben dicséri reggelente Demcsák Zsuzsáthttp://www.life.hu/sztarok/20170125-rubint-reka-uzenetben-dicseri-demcsak-zsuzsat.htmlRubint Réka igyekszik mindenben a pozitívumot meglátni, és kimutatni is a környezete felé a jó dolgokat. TV + Sztárok--Kelemen Anna beszólt Dundikának?http://www.life.hu/sztarok/20170125-kelemen-anna-beszolt-dundikanak-nem-tud-beszelni.htmlKelemen Anna a kezdetekről mesélt, nem is akármit... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.