pereskedés Pécsi Ildikó Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pécsi Ildikó már nem tudja elviselni a fia és menye válása körüli marakodását, ráadásul már őt is beperelték. Ez annyira megviselte az egészségét, hogy kórházba került.

Pécsi Ildikó egészségi állapota olyan gyorsan romlott az elmúlt napokban, hogy kórházi kivizsgálásokon kell részt vennie. Volt menye, Pártos Csilla rokontartási pert indított ellene.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó már három éve pereskednek Fotó: MTI/Zih Zsolt

"Ez egy vicc! Még hogy én vagyok az alperes! Nem vagyok hajlandó megijedni, pláne félni. Nem baj, ezen is túl fogok lendülni, mert nem az a fajta vagyok, aki olyan könnyen feladná. Túléltem én ennél nagyobb tragédiát is, amikor évekkel ezelőtt komoly autóbalesetet szenvedtem, amibe sokan belehaltak volna, de én még mindig itt vagyok. Túlélem ezt is! Nekem nem egy, ezer őrangyalom van! Így lesz ez a peremnél is. (...) Az biztos, nem szerelemből szurkáltatom most magam az orvosokkal, öt éve nem voltam ugyanis kórházban. Bejöttem, mert néha valóban úgy éreztem, nem élem túl ezt a méltatlan helyzetet" – mondta a színésznő a Blikknek annak ellenére, hogy az elhúzódó pereskedés a menyével nagyon megnehezíti a mindennapjait, testileg és lelkileg is megviseli a civakodás.

Három éve tart a vita Pécsi Ildikó és egykori menye, Pártos Csilla között. Csilla ugyan már elvált a színésznő fiától, Szűcs Csabától, de még mindig abban az ingatlanban lakik, ami a művésznő nevén van. Az elsőfokú ítélet Pécsi Ildikónak kedvezett, Pártos azonban fellebbezett, erre a döntésre még várni kell.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.