1,3 millió forintnyi kokain volt a férfi végbelében

kokain rendőrség kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem kevesebb, mint 118 adag kábítószert találtak egy férfi végbelébe rejtve. A férfit már el is ítélték, de a társa még szabadlábon kóricál.  

Ashley Duhaney a tavalyi év szeptemberében lett furcsa a rendőröknek, amikor a társával közismert drogfogyasztókkal mutatkoztak együtt. A járőrök felbukkanásakor a két drogdíler azonnal futásnak eredt, de mindkettejüket elkapták.

Duhaney cimborája sikeresen eltüntetett minden SMS-t és telefonhívást, ami terhelő bizonyítékként felhozható lett volna ellene, így őt kénytelenek voltak szabadlábra helyezni. Ashley Duhaney megmotozása sem hozott sikert, ám miután átszállították egy kórházba, kiderült a turpisság.

1,3 millió forintnyi kokaint találtak a férfi végbelében - Illusztráció Forrás: Thinkstock

A bűnöző végbeléből 118 adag kokain került elő,

amelynek utcai értéke nagyjából 1,3 millió forintnak megfelelő összeg. A férfit 2 év 8 hónap letöltendő börtönre ítélték, a társa ellen pedig bizonyítékokat keresnek.

Ashley Duhaney elárulta, hogy a fegyház után új életet szeretne kezdeni, tisztességes, legális munkával – írta meg a Mirror.

Veronai buszbaleset: nyilatkozott az egyik áldozat, a futsalos Botond édesapja! http://www.life.hu/news/20170213-nyilatkozott-az-egyik-aldozat-a-futsalos-botond-edesapja.htmlA veronai buszbaleset áldozatainak emlékére és a családok megsegítésére öregfiúk-focitornát rendeztek vasárnap. A kezdőrúgást az egyik áldozat, Botond édesapja végezte el, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy felkérték. News--Jövő héttől jön a felmelegedéshttp://www.life.hu/news/20170210-felmelegedes-jon-jovohettol.htmlMivel idén alaposan kijutott a télből, és kemény fagyok is voltak, mindenki várja már, hogy vége legyen a didergésnek. Eddig kell még kibírnunk, ha hihetünk az előrejelzésnek. News--Meztelen férfi támadt a buszmegállóban várakozó nőre - VIDEÓhttp://www.life.hu/news/20170212-meztelen-ferfi-tamadt-a-buszmegalloban-varakozo-nore-argentinaban.htmlA térfigyelő kamerák mindent rögzítettek: a férfi a földön húzta és többször megrugdosta áldozatát. NewsOrigoMilliókat kap Maurizio Gucci örökségéből a gyilkosa, aki az exfeleségehttp://www.life.hu/news/20170212-milliokat-kap-maurizio-gucci-oroksegebol-ex-felesege-a-gyilkosa.htmlÉvi egymillió eurós járadék illeti meg meggyilkolt férje, Maurizio Gucci örökségéből Patrizia Reggianit egy milánói fellebbviteli bíróság állásfoglalása szerint. Az asszony bérgyilkossal ölette meg hűtlenné vált hitvesét, azóta csak fekete özvegy néven emlegetik. NewsOrigoEgy amerikai család két gyermeke életét vesztette a lakókocsitűzbenhttp://www.life.hu/news/20170211-egy-amerikai-csalad-ket-gyermeke-eletet-vesztette-a-lakokocsituzben-ott-eltek.htmlMindkét gyermekét tűzesetben veszítette el egy amerikai család. Nem először ütött ki tűz lakókocsijukban, ám másodjára végzetesnek bizonyult. NewsThinkstockRengetegen szelfiznek halottakkalhttp://www.life.hu/news/20170210-halottakkal-szelfiznek-az-emberek.htmlFurcsa, de egyre többen vannak, akik a temetésen még készítenek egy utolsó szelfit a halottal, azt pedig felteszik a közösségi oldalakra. A temetkezési vállalatok azon gondolkoznak, hogyan taníthatnák meg az embereket arra, hogy ez hatalmas tiszteletlenség! News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.