Így néz ki most Burt Reynolds: Fotó!

fotó színész Burt Reynolds nyilvános
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nyilvános eseményen láthattuk a híres színészt. Így néz ki most a 81 éves Burt Reynolds: Fotó!

Burt Reynolds kivételt tett, és az új filmjének köszönhetően nyilvánosan mutatkozott. A Dog Years című produkciót a Tribeca Filmfesztiválon mutatták be New Yorkban, ennek apropójaként pedig gyorsan lencsevégre kapták a 81 éves sztárt is.

Reynolds jól kezelte a nyilvános megjelenést, de egy idő után muszáj volt szerezni számára egy széket, ugyanis képtelen volt kikerülni a riporterek kereszttüzéből - írta meg a People.

Így nézett ki a színész a "Dog Years" című film premierjén Forrás: 2017 Getty Images/Noam Galai

Meg kell hagyni, Burt már elmúlt 80 éves, de ennek ellenére is őriz valami sármot a mosolya. Valószínűleg ezért omladoztak utána egész életében a nők, amit a férfi mindig ki is használt.

Még mindig ő Burt Reynolds élete szerelme!

Reynolds nagy nőcsábász hírében állt, de úgy tűnik, az ő szívét is volt, aki elrabolta. A két sztár az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején volt együtt, 4 filmben is játszottak együtt. Olvass tovább itt...
Így készül Freddie, Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170425-igy-keszul-freddie-papai-joci-az-eurovizios-dalfesztivalra.htmlPápai Joci képviseli idén hazánkat az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén, Kijevben, a szakkommentátor pedig a korábbi győztes, Freddie lesz. TV + Sztárok--Vilmos herceg elárulta, hogyan szoktak randizni Katalinnalhttp://www.life.hu/sztarok/20170425-vilmos-herceg-igy-randizik-katalinnal.htmlVilmos és Katalin randijairól a legtöbb embernek vannak elképzelései, de valószínűleg ez messze áll a valóságtól. A herceg elárulta, milyen náluk egy ideális randi este! TV + Sztárok--60 éves lett Nemcsák Károly, vagyis a Szomszédok Vágási Ferijehttp://www.life.hu/sztarok/20170425-boldog-szuletesnapot-nemcsak-karoly.htmlNemcsák Károly egyik legismertebb szerepe a Szomszédok című sorozat Vágási Ferije, akit azóta sem tud senki elfelejteni. Beszólásai ma még több mosolyt csalnak az arcunkra, mint annak idején. Vágási Feri legfelkapottabb jeleneteivel köszöntjük Nemcsák Károlyt a születésnapján. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa 9 év után távozott a TV2-tőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170425-demcsak-zsuzsa-tavozott-a-tv2-tol.htmlDemcsák Zsuzsa az üzleti életben folytatja, valamint a családi vállalkozásban van rá szükség, ami egyre több idejét emésztette fel a műsorvezetőnek. Ezért döntött a távozás mellett. Kilenc év után búcsúzik a TV2-től. TV + SztárokOrigoTóth Gabi apró rövidnadrágban pózolt - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170425-toth-gabi-apro-rovidnadragban-pozolt.htmlTóth Gabi immár szingliként mutatta meg hosszú combjait rajongóinak, méghozzá egy falatnyi sortban! TV + Sztárok--Pumped Gabo összeomlott - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170425-pumped-gabo-osszeomlott-video.htmlPumped Gabo és párja, Ági kapcsolata mindig is hullámvasút volt. Ám úgy tűnik, szerelmük a végéhez érkezett... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.