Mészáros Árpád Zsolt színház elalvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mészáros Árpád Zsolt kellemetlen helyzetbe került: először a kínos baki miatt, aztán pedig az ezzel járó felelősség miatt is. 

Ahogy azt már megírtuk, Mészáros Árpád Zsolt, azaz MÁZS, kellemetlen helyzetbe sodorta magát: elaludt, ezért a váltójának kellett beugrani Mészáros Árpád Zsolt helyett a szombat esti Nők az idegösszeomlás szélén című darabban.

A színészt nem érték el a kollégái, már a budai Átrium Színházban kellett volna lennie, ám egy öltözőben szunyókált az Operettszínházban.

Mészáros Árpád Zsolt bevallotta a bakizás okát Forrás: RTLKLUB

Természetesen, MÁZS is tudja, hogy ilyen bakit egy színész nem követhet el, hiszen ha a kollégája nem siet a segítségére, akkor komolyabb baj is lehetett volna az esetből. Ettől függetlenül, a sztárapuka vállalja a felelősséget a hibájáért, és azt is elárulta, miért történhetett ez meg:

"Jót aludtam! Itt, az Operettszínházban olyan jó a levegő, hogy elnyomja az embert az álom. Komolyra fordítva a szót, idén ez a negyedik bemutatóm csak ebben a színházban. Nagy volt a hajtás, komoly nyomás van rajtunk. Fáradt voltam, a próba után lefeküdtem a karmesteri öltözőben, mert ott nem volt senki. Abból lett a baj, hogy a karmester nem jött fel az öltözőbe, mert akkor felébresztett volna" - írta meg a Blikk.

Mészáros Árpád Zsolt fia bevallotta közös titkukat

Mészáros Árpád Zsolt laza apukának tartja magát, de azért erre a beszólásra még ő sem számított a kisfiától. Három fia közül Mersében látja leginkább önmagát, aki egy televíziós műsorban majdnem szégyent is hozott az apja nyakára.

ByeAlex elmondta véleményét az új mentorról, Radics Gigirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170517-byealex-elmondta-velemenyet-az-uj-mentorrol-radics-gigirol.htmlKiderült, hogy ki lesz Tóth Gabi helyett az X-Faktor negyedik mentora: Radics Gigi! ByeAlex örül a választásnak, és azt is elárulta, milyen élmények kötik Gigihez. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoEzért nem volt Kucseráék nászéjszakáján szex: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170517-kiderult-mi-tortent-kucsera-gaborek-naszejszakajan.htmlHűha! Tápai Szabina nem bízta a véletlenre: a sztáranyuka élő adásban tálalta ki a nászéjszakájuk részleteit. TV + Sztárok--Rosario Dawson holtan talált rá az unokahúgára http://www.life.hu/sztarok/20170517-rosario-dawson-talalta-meg-elhunyt-rokona-holttestet.htmlSokkoló események történtek a híres hollywoodi színésznővel: az unokahúgát találta meg holtan. TV + SztárokOrigoRadics Gigi került Tóth Gabi helyére az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170517-radics-gigi-az-uj-mentor-az-idei-x-faktorban.htmlVégre kiderült, ki lesz Tóth Gabi helyett a hamarosan újra induló idei X- Faktor női mentora. Ezt a feladatot nem más, mint Radics Gigi fogja betölteni...TV + Sztárok--A 90. Oscar-gálát is Jimmy Kimmel fogja vezetnihttp://www.life.hu/sztarok/20170517-a-90-oscar-galat-is-jimmy-kimmel-fogja-vezetni.htmlHatalmas baki történt az Oscar-gálán, ennek ellenére sem a produceri gárdát, sem a műsorvezetőt nem cserélik le. Ismét Jimmy Kimmel lesz a házigazda.TV + Sztárok--Megyeri Csilla, a rusnyázó műsorvezető csillámporos fenekét riszáljahttp://www.life.hu/sztarok/20170517-megyeri-csilla-csillamporos-feneket-mutogatja.htmlMegyeri Csilla - vagy ahogy mindenki ismeri, a rusnyázós műsorvezető - életét az Édes Életben követhetik nyomon a nézők, ezúttal a fenekét tette közszemlére... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.