Ahogy már mi is foglalkoztunk a témával, könyvet ír a híres - mindeddig meg nem nevezett - magyar színésznő leszbikus szeretője. A hír, miszerint egy ismert magyar színésznő nyolc évig leszbikus kapcsolatban élt egy fiatal lánnyal 2016 augusztusában borzolta először a kedélyeket, és borolja azóta is, ugyanis a nő, azóta is csepegteti az információkat közös múltjukról. 

Amit tudni lehet eddig: Az egyik legismertebb, több állami díjjal is kitüntetett színésznő titkos élettársi kapcsolatban élt egy nála jóval fiatalabb nővel. A művésznő kilétére azóta sem derült fény, de egykori szeretője könyvet ír arról, ami velük történt. A lány és a színésznő szerelme a színház falai között bontakozott ki, a fiatal ugyanis színészhallgató volt. Először csak barátok voltak, majd az érzéseik szerelemmé alakultak, amiből élettársi kapcsolat lett.

A napokban látott napvilágot az a hír, hogy a művésznő bántalmazta a lányt, aki heteket töltött azzal, hogy eltüntesse a hatalmas fekete rúgás- és ütésnyomokat, melyeket a színésznő okozott. A fiatal nő arról is beszélt, hogy az első információk kikerülése óta folyamatosan zaklatják őt, távoltartási végzést is kért a színésznő gyereke és férje ellen.Csavar a történetben, hogy a hamarosan napvilágra kerülő könyv szerzője azt állítja, szerelmének férje homoszexuális volt, aki terrorizálta a színésznőt. Erről így ír: 

"Kaptam egy nőt, akit megerőszakoltak, a színházi karrierjével zsaroltak, hozzákényszerítettek nyolc hónapos terhesen homoszexuális férjéhez, de jött még a beteg családi háttér, terrorizáló anyuka, elvárások és elnyomások, megszült – de nem kívánt – gyerek, anyasági kudarc, félelmek és kirakatbábuság, fájdalom, magány, betegség, nőiesség totális bukása és öngyilkos hajlamok" – írta a szerető, aki ezek után részletet közöl egykori szerelme naplójából:

„Miután X megerőszakolt és terhes lettem, összedőlt az életem"
A színházban ősszel nem játszhatom a szerepet, pedig hogy vártam a premiert! Gyűlölöm az embert, aki ezt tette velem, de szülnöm kellett, hogy megfeleljek, és mert azt mondta, ha nem teszem, a hatalma miatt később nem állhatok újra színpadra. Úgyse szabadulnék már ebből az egészből. Először négy hónapos terhesen akartam öngyilkos lenni, amikor már biztosan tudtam, hogy nincs menekvés. Gyógyszereket vettem be, és kilátástalan helyzetem elől a halálba futottam volna, de még ez se sikerült. Hasznavehetetlennek éreztem magam, egyre erősebb dühöt táplálva a nem kívánt gyerek iránt. Egy szentendrei nyaralóba zárt el X a külvilágtól, és a gyerek születése előtt pár nappal aláíratta velem, hogy a felesége vagyok – ahogy ő mondta, nem nevel fattyút...
Szülés után két hónappal ismét gyógyszereket vettem be, nem akartam élni tovább – a gyereket a liftajtóhoz akartam csukni, hogy inkább ne legyen, aztán el kellett jöjjek az ablaktól, mert X annyira az őrületbe kergetett, hogy ki akartam dobni a gyereket – aztán magamat is" – írta, és ahogy a szerető fogalmaz, hamarosan lehull a függöny.

 Az egykori fiatal szerető most a színházi szakmához szól nyílt levelében, amelyet a Facebookon tett közzé: