Azurák Csaba interjú Szilágyi János
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilágyi János, legendás televíziós személyiség Azurák Csabának adott interjút, amelyben elárulta, hogy bizony nehezen éli meg, hogy eljárt felette az idő és öregségére semmi dolga sincs.

"Kéne valamit csinálni. Kutyát sétáltatni bérben. Teljesen mindegy, hogy valami elfoglaltságom legyen, mondjuk kötelességem ott lenni Juli néninél, elhozni a kutyát, visszavinni egy óra múlva." -kezdte mondandóját Szilágyi.

Szilágyi János nem tudja elfogadni az öregedést Forrás: Youtube

Kifejtette, hogy szerinte sok szabadaideje van, jó lenne csinálni valamit, de igazából nem megy elébe a dolgoknak, csak vár, hátha jön valami, amivel szívesen töltené az idejét. Mesélt az életéről, interjúkról, válaszolt arra a kérdésre is, miért osztotta meg a nyilvánossággal, hogy sterilizáltatta magát majd' 40 évesen.

"Rémes kimondani. Amikor 80 éves lettem az angyon kemény volt. Azt kell mondani, hogy nyolcnvanegy, kettő, három...

nem biztos, hogy a negyediket mondani kell.

Fura hogy a halál, a vég az abszolút belátható közelségbe került.(...) Szerencsére nincs semm súlyos betegségem, semmivel nem kínlódom, azzal kínlódom, hogy nincs dolgom."

Meghalt Lois Laurel Hawes színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20170730-meghalt-lois-laurel-hawes-komikus-szineszno.htmlMeghalt Lois Laurel Hawes,a világhírű amerikai komikus. Utoljára 1995-ben láthattuk a tévében, A bor nem válik vízzé sorozatban szerepelt. TV + Sztárok--Bikiniben mutatta meg terhespocakját Czippán Anetthttp://www.life.hu/sztarok/20170730-bikiniben-mutatta-meg-terhes-pocakjat-czippan-anett.htmlMájusban árulta el Czippán Anett, hogy második gyermekével várandós. Azóta azt is tudni lehet, hogy a szép tévés ismét kisfiút hord a szíve alatt. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoHazatér Budapestre Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20170730-hazater-budapestre-vajna-timea.htmlFelcuccolta a macskáit, és hazatér Amerikából Vajna Timi. Legalábbis a Facebook-posztjai erre engednek következtetni. TV + SztárokOrigoSzexképek miatt kellett magyarázkodnia Bárdosi Sándornakhttp://www.life.hu/sztarok/20170730-szexkepek-miatt-kellett-magyarazkodnia-bardosi-sandornak-a-felesege-elott.htmlIdőről időre felajánlkoznak nők Bárdosi Sándornak. Az olimpikon birkózót mindez hidegen hagyja, de nemrég kínos helyzetbe kerül. TV + Sztárok--Ugyanazzal a nővel csalták meg Sarka Katát és Kulcsár Edináthttp://www.life.hu/sztarok/20170730-ugyanazzal-a-novel-csalatak-meg-sarka-katat-es-kulcsar-edinat.htmlKasza Tibi műsorában mesélte el Sarka Kata és Kulcsár Edina, hogy ugyanazzal a nővel csalták meg őket exeik. TV + SztárokOrigoAutóbalesetben meghalt a Britain's Got Talent korábbi győztese, Robert Anker http://www.life.hu/sztarok/20170730-meghalt-a-britain-s-got-talent-korabbi-gyoztese-robert-anker-autobalesetben.htmlA fiatal férfi súlyos balesetet szenvedett Kanadában - írja a BBC. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.