Marton László Verebes István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy hírül is adtuk, Marton László - akit már 10 nő vádol szexuális zaklatással - közleményben (amely itt olvasható) bocsánatot kért mindazoktól, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk és olyat cselekedett, amivel megsértette őket. Verebes István a közösségi oldalon közölte véleményét. 

Verebes István az elsők között volt, aki ismert emberként megszólalt Marton László-zaklatási ügyében. Később az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt újra, most pedig, miután a rendező bocsánatot kért az érintettektől, a Facebookjára posztolt, ahol a kommentelőktől kap hideget-meleget.

Verebes a Bors kérdésére is beszélt Marton bocsánatkéréséről: "És akkor most mi van? Mi változott most meg? Többé nem történhet ilyen? Van konklúziója az ügynek? Nincs. Annyi történt most, hogy Marton Lászlónak vége van. Emberileg és szakmailag egyaránt. És Sárosdi Lillának is kockázatos a sorsa, ahogy az ellene való kampányt figyelem".

Hétvégi időjáráshttp://www.life.hu/news/20171027-hetvegi-idojaras-oktober-27-29.html--Másodszor is megszólalt Verebes István Marton László ügyébenhttp://www.life.hu/news/20171025-masodszor-is-megszolalt-verebes-istvan-marton-laszlo-zaklatasi-ugyeben.htmlVerebes István az elsők között volt, aki ismert emberként megszólalt Marton László-zaklatási ügyében. Most az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt újra. NewsOrigoLátszólag nem viselte meg a botrány Marton Lászlót, de kollégáit kerülihttp://www.life.hu/news/20171025-latszolag-nem-viselte-meg-a-botrany-marton-laszlot-allitjak-egy-cukreszdaban.htmlA meghirdetett próbára sem ment be, csak a Vígszínház melletti cukrászdáig merészkedett a lemondott főrendező, Marton László. News--Sokkoló: megkínozták, majd megölték Zelimkhan Bakaev orosz popénekesthttp://www.life.hu/news/20171023--megkinoztak-majd-megoltek-zelimkhan-bakaev-orosz-popenekest.htmlOrosz és csecsen emberjogi források szerint Zelimkhan Bakaev orosz popénekest a csecsen hatóságok tartoztatták le, és szállították egy melegek elkülönítésére szolgáló koncentrációs táborba, ahol megkínozták, majd megölték. News--Pusztító vihar Japánban, menekíteni kell az emberekethttp://www.life.hu/news/20171023-pusztito-vihar-japanban-menekiteni-kell-az-embereket.htmlEvakuálják a lakókat, rengetegen kényszerülnek otthonuk elhagyására Japánban a Lan tájfun miatt. Repülőjáratok százait törölték és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen. NewsOrigoBeverte a trolivezető fejét a bliccelőhttp://www.life.hu/news/20171022-beverte-a-trolivezeto-fejet-a-bliccelo-a-77-es-jaraton.htmlDurván megütötte az egyik utas a 77-es trolibusz sofőrjét Budapesten. A rendőrség eljárást indított. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.